Tízezreket spórolhat, ha most lép

Átlagosan akár több mint 70 ezer forint különbség lehet az azonos lakóingatlanra köthető lakásbiztosítások éves díja között, a kapcsolódó szolgáltatások között pedig szintén lényeges eltérések lehetnek – közölte a Netrisk a lakásbiztosítási kampány márciusi rajtja apropóján. Még bőven van tér a lakásbiztosítási piacon arra, hogy a tulajdonosok és bérlők megtalálják a számukra legjobb biztosítást. Részben azért, mert a lakástulajdonsok átlagosan több mint hétévente cserélik csak le a biztosításokat.

A hivatalos jegybanki adatok szerint a 2024-es lakásbiztosítási kampány országosan a teljes lakásbiztosítási állomány 20 százalékát érintette, ami áprilisig több mint 640 ezer szerződést jelentett. Ebből 330 ezer lakásbiztosítás helyett kötöttek újat, 310 ezer esetben pedig korábbi szerződésüket módosították az érintettek. A kampány hatására átlagosan 24 százalékkal, ezen belül Budapesten 28 százalékkal nőtt az ingatlanok egy négyzetméterére jutó biztosítási összege. Az országos figyelem hatására sokan felülvizsgálhatták tehát eddigi biztosítási szerződésüket, megszüntetve ingatlanuk alulbiztosítottságát.

A Netrisk saját adatai szerint a tavalyi kampányban az év többi részéhez képest 8-12-szeres növekedés volt az érdeklődések és kalkulációk, valamint szerződéskötések számában. A tavalyi kampányhónapban a lakásbiztosítások éves átlagdíja 34 600 forintot tett ki, ezen belül a lakások esetében 21 ezer, a családi házaknál pedig 42 ezer forint volt ez az összeg.

Kampányon kívül 2025-ben a Netrisken eddig közel 36 ezer forint volt az átlagdíj, 2024-ben több mint 35 ezer forint. A lakásméreteket nézve 2025-ben eddig egy 40 négyzetméter alatti lakás átlagos biztosítási díja 17 ezer forint, 40-80 négyzetméter között már 23 400- 30 ezer forint közötti összeget kell fizeni, míg 80 és 120 négyzetméter között pedig 37-40 ezer forint közötti összegre rúg az átlagdíj.

Besnyő Márton hozzátette, hogy az MNB által közölt átlagos lakásbiztosítási díj 2024 harmadik negyedévében 64 802 forint volt, ami közel kétszerese a Netrisken kötött biztosítások 36 ezer forintos átlagdíjának. Míg az átlagos piaci szerződések esetén az infláció 18 százalékos volt, addig egy Netrisk-szerződés díja átlagosan 2 százalékkal emelkedett. Azaz kis odafigyeléssel a lakosság nem csak jobb biztosítást találhat, de akár le is felezheti a lakásbiztosítása összegét, ezzel átlagosan nagyjából 30 ezer forintot spórolva.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo