Tízezrekbe kerül egy lakás rendszeres takarítása

Míg korábban kevesen engedhették meg maguknak, mára egyre inkább a mindennapok részévé vált takarítót hívni a háztartásokba. Az időhiány, a sűrű munkarend és a családi teendők mellett az emberek mindinkább úgy gondolják, hogy a szabadidejük értékesebb, mint a takarításra fordított órák. A HW Solutions kutatása szerint a fővárosiak közel fele évente legalább egyszer igénybe vesz professzionális segítséget, a rendszeres takarítást kérők aránya pedig folyamatosan növekszik.

„Az alap takarítási csomag jellemzően a porszívózást, felmosást, portörlést, a fürdőszoba és a WC teljes körű tisztítását, valamint a konyhai munkapultok és külső felületek letörlését foglalja magában. A szekrények belsejének kipakolása, az ablaktisztítás vagy az alaposabb vízkőoldás már általában nem része az alapszolgáltatásnak” – magyarázza Medveczky Tamás.

A szakértő hangsúlyozza, hogy a takarítási időt nagyban befolyásolja az ingatlan állapota és az esetlegesen igényelt olyan extra szolgáltatások, mint például ablaktisztítás vagy a sütő belső takarítása.

Mindenkinek megéri, aki értékeli a szabadidejét

A HW Solutions kutatása felmérte azt is, hogy kiknek érdemes leginkább a takarító szolgáltatást igénybe venni

„A szolgáltatás legfőbb előnye az időmegtakarítás, ami szinte minden élethelyzetben vonzó lehet” – fogalmazott a szakértő. „Hasznos lehet az elfoglalt, sokat dolgozó embereknek, hiszen így számukra a hétvége pihenéssel tölthető, nem a porszívózással. A kisgyermekes családoknál a rend és a higiénia fenntartása állandó kihívás, a takarító pedig extra terhet vehet le a szülők válláról. Az idősek vagy mozgásukban korlátozottak esetében pedig már nem is kényelmi szolgáltatásról beszélünk, hanem az alapvető igények teljesítéséről a mindennapokban.

A szakértő hozzátette, hogy a takarítási szolgáltatás az ingatlan-bérbeadók számára is elengedhetetlen a gyors és professzionális tisztaság érdekében.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo