A leggyakrabban említett bűncselekmény a vagyontárgyak hűtlen kezelése, amely egyben a legkönnyebben felismerhető bűntett is, hiszen az áldozatok 51%-a nevezte meg, mint az őket ért csalás egyikét - olvasható abban a felmérésben, amit a PricewaterhouseCoopers 2003-ban készített, és amely Magyarországra is kiterjedt. Több mint 100 vezető magyar vállalatnál készültek felsővezetői interjúk. A felmérés eredményeit Roger Stanley a PricewaterhouseCoopers Feltáró Vizsgálatok és Csalásfelderítési Szolgáltatások regionális csoportvezetője ismertette a sajtó képviselőivel.
Roger Stanley kiemelte: „A válaszadók megdöbbentően magas arányban, 58%-ban említették legfőbb problémaként a korrupciót és a megvesztegetést, miközben a válaszadóknak mindössze 14%-a számolt be arról, hogy ilyen bűncselekmény áldozata, illetve részese volt.”
A gazdasági bűncselekmények egy vállalatra eső költsége világszerte 2,2 millió USD volt. Magyarországon a megkérdezett vállalatok 7%-át érte 1 millió USD-nál nagyobb veszteség.
A felmérésből kiderül még, hogy a valamilyen gazdasági bűncselekményről beszámoló válaszadók 30%-a vált ipari kémkedés szenvedő alanyává, amely szintén magasabb a globális átlagnál.
A válaszadók több mint fele jelentené a cégvezetésnek, ha bűncselekményre utaló jelet észlelne. A vállalatok mindössze 7%-a biztosít azonban specifikus, csalással kapcsolatos képzést a vezetőség részére.
A vállalatok számára a gazdasági bűncselekmények tényleges pénzügyi veszteségeinél gyakran még súlyosabb következményeket okozhatnak az úgynevezett járulékos károk. Ilyenek lehetnek például az alkalmazotti morálban és az üzleti kapcsolatokban bekövetkező negatív változások.
A válaszadók 41%-a számít arra, hogy a gazdasági bűncselekmények kockázata a következő években csökkenni fog. Továbbra is kevés olyan vállalat van azonban, amely megelőző intézkedéseket hoz az ilyen bűncselekmények ellen.
A megelőzés hatásosabb, mint az utókezelés – felmérésünk statisztikái azt mutatják,
hogy azoknál a vállalatoknál, ahol megbízható rendszert vezettek be a csalások
kockázatának csökkentésére, kevesebb alkalommal történt ilyen bűncselekmény. A gazdasági bűnözés jelenleg és a jövőben is jelentős és költséges probléma lesz, amelyet azonban hatékony ellenőrző mechanizmusokkal, megelőzéssel, elrettentéssel és határozott fellépéssel lehet megakadályozni.
Terjed a korrupció és a megvesztegetés
A gazdasági bűnözés továbbra is jelentős veszélyt jelent - derül ki a PricewaterhouseCoopers felméréséből. Ugyanis a magyarországi válaszadók 39%-a számolt be az elmúlt két évben történt jelentős gazdasági bűncselekményekről, ami majdnem 10%-os emelkedést jelent a 2001. évi adatokhoz képest. Ez az adat meghaladja a nyugat-európai értéket (34%) és a világ többi részéét is, beleértve Közép- és Kelet-Európát (37%).
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.

Dagad a magyar kémbotrány, Magyar Péter szerint valóban érkeztek magyar kémek Brüsszelbe
Nemzetközi botrány felé közeledünk?