Teret kaptak a fantomcégek

A cégeljárásban a közjegyzők által készített aláírási címpéldány nélkül nő a biztonsági kockázat. Szerintük a címpéldány szükségessége nem vitatható.

A szeptembertől hatályos cégalapításról szóló törvény nem teszi kötelezővé az aláírási címpéldány használatát a cégalapítás során, mivel az okmány kiváltható egy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintával is. Az aláírási címpéldány elkészítésének feltétele azonban az ügyfél azonosítása a személyi okmány lekérdezésével. Az ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintához ez nem kötelező, aminek köszönhetően az eljárásban rejlő biztonsági kockázat jelentősen megnő.

A közjegyzők tapasztalatai szerint a cégeljárás valóban gyorsabbá vált szeptember elseje óta, azonban az aláírási címpéldány szükségessége még most sem vitatható. "Belátjuk, hogy a gyorsított cégbejegyzés gazdasági érdek, hiszen ösztönzi a vállalkozói kedvet. Ugyanakkor nem árt tekintetbe venni, hogy a gyorsaság könnyen a biztonság rovására mehet, és teret adhat például a fantomcégek terjedésének - fogalmazott dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. A cégtörvény újabb módosítását a cégbírák is előkészületlennek tartják.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo