Száz állásajánlat a közszférából

Már majdnem száz állásajánlat található a közszféra állásportálján, ahova a munkát keresők is feltölthetik önéletrajzukat - közölte Szetey Gábor a kormány távozó személyügyi államtitkára a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.

A www.kozigallas.gov.hu január 1-től működik, és megtalálható rajta az összes közalkalmazotti és köztisztviselői pályázat. Szetey Gábor hangsúlyozta, hogy az internetes oldalt a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) kezeli. A rendszert nemcsak a munkaadók, hanem az álláskeresők is használni tudják, hiszen feltölthetik önéletrajzukat az adatbázisba.

A KSZK belső fejvadászatot is folytat, és a minisztériumok kérésére interjúkat, teszteket készít az adott állásra jelentkezőkkel, majd listát készít a legmegfelelőbb jelöltekről. A végső döntés azonban mindig azé a szervezeté, amelyik kiírta az állásajánlatot. Az informatikai rendszer létrehozása bruttó 11 millió forintba került. (Átlagosan öt százalékkal emelkednek a közszférában a bérek, állapodtak meg decemberben az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo