Egy vállalkozásnak nemcsak arra kell figyelnie, hogy időben teljesítse különféle kötelezettségeit, és hogy mindenben megfeleljen a számviteli, cégügyi és cégeljárási szabályoknak. Legalább ilyen fontos, hogy a saját tevékenységével, produktumaival kapcsolatban se lankadjon a figyelme, mert különben akár a csőd szélére is kerülhet.

Mit mutat a hazai joggyakorlat? Erről kérdeztük dr. Bárdos Péter ügyvédet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanárát, az ELTE Jogi Továbbképző Intézete posztgraduális kereskedelmi jogi képzésének szakmai vezetőjét.

- Magyarországon a fogyasztók érdekeit alapvetően két törvény védi: a fogyasztóvédelmi- és a versenytörvény. Miután ennek a két törvénynek a hatóköre igazában sem elméletileg, sem a gyakorlatban nincs pontosan elhatárolva, és a szankciórendszerük is merőben más, a vállalkozók folyamatosan ki vannak téve annak a veszélynek, hogy az eljáró hatóságok tetszésük szerint válogatnak, hogy az adott esetben milyen törvényi háttérhez nyúlnak, és milyen szankciókat alkalmaznak velük szemben. Amíg a fogyasztóvédelmi törvény alapján kiszabott bírságok viszonylag szerény összegűek, addig a versenytörvény olyan bírságot enged kiróni, amely egyes esetekben még azokat a tételeket is meghaladja, amelyeket a büntető törvénykönyv alapján pénzbüntetés formájában ki lehetne szabni.

- Mi a felső határ?

- A bevétel tíz százalékáig is elmehetnek, és ez sok esetben a padlóra küldhet egy céget. Azt gondolom tehát, hogy a legnagyobb probléma a jogszabályi háttérből ered.

- Mitől függ, hogy melyik jogszabályt alkalmazza az eljáró hatóság?

- A kénye-kedvétől. És nincs semmiféle zsinórmérték sem, vagy kialakult gyakorlat, ezért aztán a gyakorló jogásznak nehéz megmondania, mire lehet majd számítani. Valójában azon múlik sok minden, hogy a fogyasztói panasz a versenyhivatalnál landolt-e vagy a fogyasztóvédelemnél. Azért a tárgyilagosság kedvéért hozzá kell tenni, hogy a versenyhivatal általában azokra a panaszokra "ugrik", amelyekről feltételezhető, hogy a fogyasztók szélesebb körét érintik.

- Kérhetek példát a saját gyakorlatából?#page#

- Az egyik ügyemben most egy biztosítási brókercéget képviselek. Már született döntés, az ügy a bírósági szakaszban folytatódik. Tanulságos történetnek gondolom. Az a kérdés, hogy egy biztosítási bróker milyen mélységű és tartalmú fölvilágosítást köteles adni a potenciális biztosítottnak, és hogy azért a fölvilágosításért, különösen, ha bizonyos előnyökkel kecsegteti az ügyfelet, mennyiben felel maga a biztosító, illetve más szereplő, esetünkben például egy bank.

- Mi a konfliktus lényege?

- Bizonyos biztosítók és biztosítási brókerek kidolgoztak egy olyan életbiztosítási konstrukciót, amelyhez kötődően kilátásba helyezték, hogy az illető kedvezményes bankhitelhez juthat, ha ezt a biztosítást megköti. Ez nem azt jelenti, hogy a kötésnek egy bankhitel volna a jutalma, hanem azt, hogy az az életbiztosítás hitelfedezetre is fölhasználható. Most azt kell megállapítani, kit és milyen mértékben terhel felelősség amiatt, hogy az ügyfél mégsem kapott hitelt.

- Hol tart az ügy?

- A versenyhivatal szerint az ügy mindhárom professzionális résztvevője felelőssé tehető azért, hogy az ügyfél végül is nem jutott hitelhez. A felelősség eltérő mértékű. A bróker, de talán a biztosító sem fogadta ezt el, a bíróságnak kell döntenie.

- Sokan mentek lépre?

- Esetünkben ez elég fontos kérdés. A versenyhivatal ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, mellesleg a bírói gyakorlat is ez, hogy nem az az érdekes, hány embert vezettek félre, hanem hogy önmagában ez a magatartás alkalmas volt-e arra, hogy az ügyfelet megtévessze, döntésében befolyásolja. Én személy szerint úgy látom, nem lehet vélekedés kérdése, hogy valami alkalmas-e a fogyasztók megtévesztésére, hanem az a döntő: hányan tévedtek meg. Különben több ezer ilyen biztosítást adtak el, de öt vagy hat ilyen vitás eset volt csak.

Teljes cikk a Piac és Profit magazin áprilisi számában...