Sokan új állás után nézhetnek

Idén a leginkább jellemző béremelés 6-10 százalék között volt a fehérgalléros specialisták körében, jövőre viszont 5-8 százalékos sáv várható a Grafton Recruitment toborzócég szerint. A cég Salary Guide kiadványai alapján a dolgozók kifejezetten nyitottak a váltásra, így jövőre sokan kereshetnek maguknak új munkahelyet. A felmérésből kiderült az is, hogy a munkaadók idén meghallották a dolgozók igényét, így egyre többen adnak többek között egészségbiztosítást.

Idén a legtöbb fehérgalléros munkavállaló 6-10 százalék közötti fizetésemelést kapott, egyes területeken azonban kiugró mértékű növekedés látható – derült ki a Grafton Salary Guide kiadványaiból. A pénzügyi területen dolgozók 17-20 százalék közötti béremelést is el tudtak érni, miután kifejezetten keresettek ezek a szakemberek. Az üzleti szolgáltatóközpontokban 8-10 százalék-kal növelték a fizetéseket, ugyanakkor az IT-szektor megtorpant. Ezen a területen csak a magasan kvalifikált dolgozók bére emelkedett, a többieké gyakorlatilag stagnált. A gyártás-termelésre az autóipar válsága nyomja rá a bélyegét, ami miatt érdemi leépítések tapasztalhatók a járműgyártásban.

A fehérgalléros dolgozók többsége nyitott a munkahelyváltásra
A fehérgalléros dolgozók többsége nyitott a munkahelyváltásra
Fotó: Depositphotos

Az IT-sok bére azonban még úgy is kiemelkedő, hogy idén nem igazán nőttek a fizetések a területen. A friss Salary Guide szerint az egy-két év tapasztalattal rendelkező fejlesztők bruttó 7-800 ezer forintot kapnak, míg a seniorok bére a 2 millió forinthoz közelít. Ilyen magas béreket más területen általában csak ennél is magasabb szinten, leginkább a csapatvezetőknek kínálnak. A szolgáltatóközpontokban jellemzően a seniorok bére éri el a bruttó 1 millió forintot, a csoportvezetők és menedzsere fizetése 1-1,5 millió forint között szóródik. A gyártás-termelésben a pályakezdő mérnökök bére bruttó 500-600 ezer forint között alakul, azonban senior szinten itt is egyre inkább 1 millió forint körül mozognak a bérek.

Idén csak azok a munkavállalók tudtak 15-20 százalékos béremelést elérni, akik munkahelyet váltottak.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo