Londonba minden évben több tízmillió ember látogat üzleti célból vagy szabadideje kellemes eltöltése érdekében. 2002-ben London, vagy ahogy sokan hívják, a világ fővárosa összesen 28 millió látogatót üdvözölhetett, akik összesen több mint 8,6 milliárd fontot költöttek ott el, mintegy 10%-át adva ezzel az ország nemzeti össztermékének. Bár Londonba a legnagyobb számban az amerikai (21%), a francia (10%), a német (9%), az észak-ír és az olasz (5-5%) valamint a holland (4%) turisták látogatnak, a királyi főváros minden évben számos magyar utazót is köszönthet. Becslések szerint 2002-ben 35-40.000 magyar látogatója volt az angol fővárosnak.
Közel 4 napos londoni tartózkodással számolva a Londonba látogatók magas száma gyakorlatilag átlagosan félmillió fővel emeli a város lakosainak számát, amely jelen pillanatban 7,19 millió fő.
London a külföldi és magyar turisták előtt leginkább a nemzetközi összehasonlításban is kiemelten frekventált nevezetességeiről ismert. A város turisztikai toplistáját a British Múzeum (5,5 millió fő), a National Gallery (4,9), a Tate Gellery (3,9), a British Airways London Eye (3,3), a Madame Tussaud’s panoptikuma (2,4), a Tower (2,3) és a Természettudományi Múzeum (2,3) vezetik.
A város nemcsak a miatt a turisták kedvelt úticélja, mert területének 1/3-a gyakorlatilag park és zöldterület, hanem azért ismert több mint 6.000 étterem és 5.000 pub étel- és italkínálatából választhatnak az ide látogatók. A városban beszélt 200 élő nyelv és kultúra közül 70 konyhaművészetét is bemutatja a turistáknak és az üzleti utazóknak, akik ha idejük engedi több mint 200 múzeum tárlatai, 500 mozi műsora és 108 hangversenyterem repertoárja közül választhatnak kedvüknek és izésüknek megfelelőt.
A „London közelebb van mint gondolná” elnevezésű kampánya keretében a British Airways erre a széles spektrumú turisztikai kínálatra szeretné felhívni a magyar utazóközönség figyelmét az Astorián, a Deák téren valamint a Westend bevásárlóközpont előtt elhelyezett 5 méter magas királyi telefonfülkékkel és postaládákkal, amelyek rövid magyarországi tartózkodását követően egy eredeti angol emeletesbusz és híres londoni taxik fogják népszerűsíteni majd a világ fővárosát.
Rendhagyó kampánnyal népszerűsíti Londont a British Airways
„London közelebb van mint gondolná” jelmondattal rendhagyó kampányt indított a British Airways Magyarországon. A kezdeményezés keretében, amelynek célja London, mint turisztikai célállomás népszerűsítése, Budapest utcáin és közterületein óriási, piros angol telefonfülkék és királyi postaládák kerültek elhelyezésre. Jövő héten hétfőtől egy eredeti londoni emeletes busz és két angol fekete taxi is az angol fővárosba való utazásra invitálja majd a járókelőket. A kampányhoz a British Airways az eddigi legalacsonyabb, 43.000 forintos árát alakította ki és kínálja utasai számára a november 15-ig lefoglalt és 2004 március 31-ig megkezdett utazásokra.
Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
Vegyen részt Ön is!
Véleményvezér
Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége
Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
Kelet-Európa nagy lemaradásban.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút
Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca
Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.