Reflektorban az innováció

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot hirdet "Az innováció társadalmasítása" címmel, amellyel többek között a magyar tudomány versenyképességét növelnék.

A társadalomtudományok széles spektrumát lefedő pályázati kiírás célja a tudományos kutatás és technológiai innováció szakpolitikai megalapozása a jelenkor gazdasági, társadalmi kihívásaira megoldást nyújtó projektjavaslatok támogatása - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Ugyancsak cél a társadalom mentális és erkölcsi állapotának, szokásainak, identitásának vizsgálata, demográfiai folyamatok megértésére és a társadalmi struktúra átalakulását befolyásoló folyamatokra vonatkozó kutatások indítása.

Ezen kívül még olyan vizsgálatokat is támogatnak, amelyek feltárják, mely értékek és szemléletmódok terjedése segítheti elő a magyar tudomány nemzetközi környezethez való alkalmazkodását, versenyképességének növelését. (Van egy jó ötlete? Felfuttatják!)

Bővebb információ a pályázatról

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo