Pörög az ingatlanpiac

Rekord évet zárt a magyarországi ingatlanbefektetési piac 2007-ben, a forgalom összértéke meghaladta az 1,94 milliárd eurót, az európai piac 246 milliárd euróval szintén rekordot döntött - közölte a CB Richard Ellis.

Magyarországon a befektetők továbbra is az irodák és a kiskereskedelmi létesítmények iránt érdeklődtek leginkább, ez a két szektor tette ki a teljes forgalom 89 százalékát. Ugyanakkor - ellentétben Európa legtöbb piacával - az irodák második helyre szorultak a kiskereskedelmi ingatlanok mögött.

Fontos szerepet játszottak az úgynevezett forward ügyeletek, a teljes befektetési érték 54 százalékát a még be nem fejezett projektek eladása tette ki. A folyamatban lévő fejlesztéseknél ez a trend idén sem fog megváltozni - áll az elemzésben.

Az európai iroda és kereskedelmi ingatlanbefektetések a múlt évben elérték a 246 milliárd eurót, ami 6 százalékkal haladja meg a 2006. évi rekordszintet. A befektetések 16 százaléka - 31,3 milliárd euró - jutott Londonra. A második helyen álló Párizsban 19,8 milliárd euró volt az ingatlanbefektetések értéke a múlt évben. A lista kilencedik és tizedik helyére új helyszínként került fel Moszkva 3,3 milliárd és Amszterdam 2,7 milliárd euró összeggel. (Új intézkedésekkel igyekszik gyorsítani a kiemelt építési beruházásokat az ÖTM. Az elképzelések között szerepel, hogy csökkentenék a bürokráciát, visszaszorítanák a feketegazdaságot, illetve több építőmunkást képeznének.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo