Pénzosztásba kezd az állam! Figyelje a számláját, mikor érkezik az összeg

Az első negyedévben fizeti ki az állampapírokra a lakossági befektetőknek a legtöbb kamatot a magyar állam. A sok százmilliárd forintot nem fektetik be automatikusan új kötvényekbe, mindenkinek magának kell intézkednie a kamatokról és a lejárt állampapírok után kapott összegről. 

Márciusban is mintegy 240 milliárd forintnyi kamat várható a PMÁP-okból, ekkor esedékes a 2030/J, a 2029/J, a 2027/I és a 2025/K állampapírok kamatfizetése. Az év hátralévő része csöndesebb lesz, az egyes hónapokban egyelőre várhatóan csak néhány tízmilliárd forintnyi kamat terheli majd az államot, emellett két kisebb sorozat jár le, az egyik szeptemberben, a másik decemberben. 

Aki továbbra is PMÁP-ban szeretné tartani a pénzét, egyelőre csak a 2032/I sorozatot választhatja, amely az idén egyáltalán nem fizet kamatot, az első alkalom, hogy a befektetők kamathoz juthatnak, 2025 áprilisában lesz. Kezdetben az éves kamat 9,9 százalék, vagyis időarányosan 13,8 százalékos kamatot kapnak majd az állampapír-tulajdonosok. Az ÁKK feltehetően a kifizetésekkel alaposan megterhelt január, február és március miatt döntött úgy, hogy a tavaly november végén piacra dobott új PMÁP első kamatfizetésével csaknem másfél évet vár majd. 
Milyen lehetőségek vannak?

Aki állampapírban gondolkodik, a már említett PMÁP mellett választhatja még a három hónapos diszkontkincstárjegyek (dkj) hozamát követő BMÁP-ot, ennek az aktuális kamata 9,31, illetve 8,01 százalékos. A BMÁP-ok egyelőre a 3 havi dkj-hozam fölött 1,5 százalékpontos kamatot fizetnek, a legutolsó ilyen aukción 6,93 százalékos átlaghozam alakult ki, ez alapján az egyik kötvény hozama akár emelkedhet is, a másiknál viszont csökkenéssel kell számolni már februárban. Új állampapír a FIX MÁP, amely szintén negyedévente fizet kamatot három éven át, ennek mértéke évi 7 százalék, és rövidebb futamidejű  lakossági papírok is vannak ennél valamivel kisebb kamattal. A magánszemélyek ezek mellett intézményi kötvényeket és dkj-t is vásárolhatnak. 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo