A börze 5. legnagyobb részvényesévé lépett elő a HVB Bank. Történt ugyanis, hogy január 1-jén teljesen a hitelintézetbe olvadó brókercégen, a CA IB Értékpapír Rt.-n keresztül megvásárolta a Postabank Értékpapír Rt.-től annak teljes részesedését a Budapesti Értéktőzsdében. A tranzakció részeként 134.813 BÉT részvény, vagyis 2,58 százaléknyi tulajdonrész vándorolt át az osztrák érdekeltségű pénzintézet kezébe, mely mostantól kezdve összesen 7,05 százalékos részesedést tudhat magáénak. A HVB Bank a megszerzett 5. legnagyobb részvényességével a BÉT banki tulajdonosainak ranglistáján az első helyet jelenti. (A tőzsde részvényeit meghatározó arányban a tőkepiac ismert figurája, Korányi G. Tamás és érdekköre tartja a kezében – a Szerk.)
Dr. Matthias Kunsch, a HVB Bank vezérigazgatója szerint a Bank Austria Creditanstalt magyarországi leányvállalatai a tőzsde kapujának újranyitása óta mindvégig a piac legaktívabb szereplői közé tartoztak. A HVB Bank Hungary Rt. ma az intézményi ügyfelei részére őrzött, közel 2.100 milliárd forintnyi értékpapír állománnyal az ország legnagyobb letétkezelője, a CA IB Alapkezelő Rt. az előkelő 4. helyet tudhatja magáénak, míg a CA IB Értékpapír Rt. a 10 – 20 százalékos részvény és állampapír kereskedési részesedésével folyamatosan a BÉT 5 legaktívabb játékosa közé tartozik. Ennek köszönhetően a HVB Csoport a bevételeinek egy nem elhanyagolható részét keresi meg az értékpapírpiacon. Így nem meglepő, hogy a bankot nagyon is érdekli, hogy mi történik a tőzsdével és annak jövőjével. Ezért döntöttek úgy, hogy mint stratégiai befektető, növelik részesedésünket a Budapesti Értéktőzsdében. A HVB Bank olyan tulajdonos, mely a parkett stabil, versenysemleges működésében és a tőzsde regionális szerepének növekedésében érdekelt.
Osztrák banktulajdon a BÉT-ben
Az ország legnagyobb letétkezelője, a HVB Hungary Rt. növeli befolyását a magyar tőkepiacon. A hitelintézet megvásárolta a Postabank Értékpapír Rt.-től annak teljes részesedését a Budapesti Értéktőzsdében.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.