Ősszel véget érhet az OMV-Mol háború?

Neelie Kroes, a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja tegnap bejelentette: a testület csak a nyári szünet után dönt a tervezett OMV-Mol fúzióval kapcsolatban.

A Bizottságnak eredetileg 2008. július 22-ig kellett volna végleges határozatot hoznia arról, hogy az összefonódás jelentősen korlátozná-e a tényleges versenyt az egységes piacon, de ez a határidő - az osztrák fél késleltetett tájékoztatása miatt - kitolódott.

A vizsgálattal kapcsolatban Neelie Kroes elmondta: "az ügy eléggé lefoglal bennünket, meglehetősen érdekes az eset, sok szemponttal". Az Európai Bizottság június elején indította újra a versenypiaci vizsgálatot az OMV szándékáról, ekkor Brüsszelben azt mondták, hogy a vizsgálat lezárásának új határideje szeptember 18-a.

A részletes vizsgálatot korábban a testület azért rendelte el, mert véleménye szerint a bejelentett ügylet jelentős káros hatásokkal járhat a finomított olajtermékek és a földgáz piacán. A tervezett ügylet két olyan erős, integrált olaj- és gázipari vállalat összefonódását eredményezné, amelyek mindegyike több közép- és kelet-európai országban tevékenykedik. Az OMV-nek jelentős befolyása van az ausztriai, a cseh, a németországi, a magyarországi, a szlovákiai, valamint a szlovéniai olajtermékek piacaira, mely piacokon - a németet leszámítva - a MOL is jelentős befolyással rendelkezik. A MOL ezek mellett jelentős részesedéssel bír a horvát olajtársaságban is.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo