"Őssejtbarát"-termék 170 millióra büntetve

Összesen 171 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy vállalkozásra: a forgalmazók gyógyhatást tulajdonítottak a Flavin és az Olimpiq StemXcell nevű készítményeknek, ám ezen állításaikat nem tudták minden kétséget kizáró bizonyítékokkal alátámasztani.

A versenyhivatal pénteki közleménye szerint a Flavin termékek reklámozása során közzétett megtévesztő állítások miatt a Crystal Institute Kft. 59 millió 359 ezer 700, a Flavinárium Zrt.60 millió 874 ezer 900, a Dunai és Társa Bt. Pedig 300 ezer forint bírságot kapott. Ezen túl a GVH a három vállalkozást eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától.

Az Olimpiq StemXcell reklámozása a GVH szerint ugyancsak alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére, mivel az étrend-kiegészítőről a forgalmazók hirdetéseikben azt állították, hogy az alkalmas az őssejtek szaporítására és védelmére, valamint hogy a termék gyógyhatással bír. Emiatt a StemXcell Kft. 10 millió, a Crystal Institute Kft. 25 millió, a Flavinárium Zrt. 15 millió, a Dunai és Társa Bt. pedig 500 ezer forint bírságot kapott.

A GVH mindkét esetben megállapította, hogy a forgalmazó vállalkozások sem a Flavin termékcsalád, sem a Olimpiq StemXcell esetében nem rendelkeztek a reklámjaikban megfogalmazott állításaikat minden kétséget kizáróan alátámasztó tudományos bizonyítékokkal arról, hogy a két terméknek valóban gyógyhatása lenne. Emiatt a GVH mindkét esetben a fogyasztók megtévesztése miatt elmarasztalta a vállalkozásokat.

A bírság összegének meghatározásakor mindkét esetben súlyosbító körülményként vette tekintetbe a GVH, hogy megtévesztő hirdetéseikkel igen sérülékeny fogyasztói réteget céloztak meg, tevékenységüket hosszú időn keresztül folytatták, így a megtévesztő reklámok széles körhöz juthattak el.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo