Óriási a lyuk a nyugdíjkasszában

A költségvetésben tervezettnél is sokkal nagyobbra nőtt a Nyugdíjbiztosítási Alap 2023-as hiánya. A Bankmonitor összegyűjtötte, hogyan alakultak tavaly a járulékbevételek és a nyugdíjkiadások, és a számokból kiindulva kell-e számítani a jövőben a nyugdíjrendszer érdemi átalakítására.

A nyugdíjkassza bevételei tavaly sem fedezték a kiadásokat

A Nyugdíjbiztosítási Alap fő bevételi forrásai a társadalombiztosítási járulék ide irányított része (54 százalék) és a szociális hozzájárulási adó ide irányított része (71,6 százalék). A társadalombiztosítási járulék tavaly 2399 milliárd forint bevételt jelentett a nyugdíjkasszának (16,4 százalékkal többet a megelőző évhez képest), míg szociális hozzájárulási adóból 1902 milliárd forint (az előző évhez képest 11,5 százalékkal több) folyt be.

Ez a két bevételi forrás tehát együttesen 4301 milliárd forintot hozott tavaly, azonban ez közel sem fedezte a nyugdíjkiadásokat, így a központi költségvetésből további célzott támogatásokat is el kellett különíteni a nyugdíjak finanszírozására.

Látható, hogy a járulék- és szochó-bevételek még egy „békés” hónapban sem voltak elegendők a nyugdíjkiadások finanszírozására. Sőt, hatványozottan igaz volt ez februárban, amikor a 13. havi nyugdíj révén dupla kifizetést kaptak a jogosultak, valamint novemberben, amikor az alulbecsült infláció miatti évközi nyugdíjemelést egész évre visszamenőleg egy összegben kellett folyósítani.

A kormány természetesen számolt a várható hiánnyal, és ennek fedezése céljából a költségvetési terv 1072 milliárd forint központi támogatást irányított a Nyugdíjbiztosítási Alapba. A tényleges deficit azonban még ennél is nagyobb lett: a nyugdíjkassza járulék- és szochó-bevételei, illetve a kiadásai között végül 1459 milliárd forintos különbözet keletkezett. A megnövekedett hiányt részben a már említett novemberi kiadásnövekedés, részben a bevételek túlzottan optimista tervezése okozta.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo