Orbán Viktor unortodox gazdaságpolitikájának romlott gyümölcsei

Orbán Viktor 60 éves, amiből 17 évet töltött országvezetőként. Vajon jól jártunk vele, előbbre jutott a nemzet? A fideszesek által csak főnöknek nevezett politikus portréja a gazdaság felől.

Magyarország jobban teljesít. Ez volt az első meghatározó szlogenje Orbán Viktor miniszterelnök második korszakának 2010 után. A számok - a Visegrádi Négyek és a fontosabb szomszédok adatait megnézve – nem igazolják az állítást.

Magyarország egy jottányit sem lépett előre a Világbank adatai szerint a térségben, sőt az előttünk állók még el is húztak egy kicsit. Ebben az összehasonlításban hetedikek voltunk, és hetedikek is maradtunk. Környékünkön egyébként igazából nem változott a gazdasági erősorrend függetlenül attól, hogy ki folytatott unortodox, vagy ortodox gazdaságpolitikát. Egyedüli kivétel Románia, nekik sikerült megelőzniük az előttük álló Csehországot.

2010-ben Orbán Viktor unortodox gazdaságpolitikát hirdetett, aminek valódi tartalmáról sem akkor, sem azóta nem lehet tudni, de a szlogenek szintjén mindenképpen nagyon nemzeti. Ami azóta a gyakorlatban kiderült, hogy ez a politika olyan eszközöket használ, amelyek gyakran sértik a jogbiztonságot, nem normatívak, durván beavatkoznak a piacgazdaság működésébe. Lásd például a biztosítók szövetségének legfrissebb közleményét.

További gond a kieszelt, friss kormányzati ötletek, programok végrehajtása, amelyekre jellemző a folyamatos rögtönzés (lásd: benzinárstop rapid bevezetése, majd villámgyors megszüntetése), az utólagos korrekciók, kétséges törvényhozási eszközök használata.

Az orbáni gazdaságpolitika egyik legcsúfosabb kudarcát épp a napokban éljük. Inflációs adatainkon kacag a világ közgazdász társadalma. Hogy tudtunk ekkorát mellétrafálni? Lengyel barátainknál már óriásplakátokon hirdetnek minket, mint elrettentő példát.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo