A tárcavezető hangsúlyozta: a 127 mérföldkőröl szóló teljesítésekből – a covernote-okból – a mai napig 126-ot nyújtott be Magyarország, ezek több mint hetven százalékánál már megtörtént a bizottság által kért hiánypótlás vagy javítás, a maradéknál is már az első, informális kör zajlik.
Az uniós auditáló szervek jelenleg a Fidesz-kormány idején lefolytatott közbeszerzéseknél és beruházásoknál vizsgálódnak, októberben pedig az összes tagállamban elkezdődik az Európai Bizottság bizonylatalapú és helyszíni elszámolási ellenőrzése, az erről szóló jelentés november közepére várható – tette hozzá.
A miniszter a kötöttpályás közlekedés projektjeire vonatkozó kérdésre válaszolva rámutatott: ezek nagy részénél nem az uniós pénzügyi ciklus vége, hanem 2030. december 31. az elszámolási határidő, addig Magyarországnak csak a vasútra 1500 milliárd forint most hazahozott uniós pénzt kell elköltenie.
Közölte, 2030 végéig meg kellene hosszabbítani a 3-as metrót Rákospalotáig, befejezni a budapesti kötöttpályás projekteket, megvalósítani a Debrecen és Nyíregyháza, a Hatvan és Füzesabony, az Almásfüzitő és Komárom, a Kiskunfélegyháza és Szeged közötti vasúti pálya teljes modernizálását, de a beruházások egy része még csak a kivitelezési tender kiírásánál vagy a kivitelezési szerződés aláírásánál tart.
A miniszter kitért a budapesti agglomerációs kötöttpályás fejlesztésekre és a járműbeszerzésekre is: a RRF-ből (az uniós helyreállítási alapból) 639 milliárd forint áll rendelkezésre új HÉV-ek és emeletes InterCity vonatok beszerzésére, de közlése szerint megvan a forrás elektromos akkumulátoros motorvonatok vásárlására is. (MTI)