Óránként 77 millió forintért dolgozik Mészáros Lőrinc cége az adófizetőknek

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés – mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Vitézy Dávid arra a felvetésre, hogy állami átvétel esetén kerül-e a jövőben „Orbán Győző-féle kő” a magyar utakba, azt mondta: óvatos e tekintetben, ugyanis egy „rendes” közbeszerzés esetén sem mondhatja meg a megrendelő a nyertes kivitelezőnek, kitől és mennyiért vásárolhat építőanyagot.

A magyar egy- és kétszámjegyű közutak kapcsán közölte: az állam jelenleg a felét költi ezekre, mint a románok, és harmadát, mint a szlovénok. Szerinte akkor van lehetőség érdemi felújításokra, karbantartásokra, ha az állam kiszáll a sztrádakoncesszióból.

Az európai uniós források lehívásához szükséges bizonylatok leadásáról a miniszter azt mondta: ez az ügy választások előtt „lehetetlen szituáció” volt, mert az ország minden létező szakmai és politikai szereplő szerint elbukta a helyreállítási alap pénzét, a jogállamisági korrupcióellenes feltételekből semmit nem teljesített, a projektek háromnegyede pedig el sem indult.

Az új kormány végigtárgyalta a feltételeket, a határidőket korrigálta, a szükséges jogszabály-módosításokat előkészítette és elfogadta, a projektekből amit lehetett, azt újraindított, a menthetőket mentette, a forrás több mint kétharmadára pedig új projektjavaslatokkal készült – sorolta Vitézy Dávid.

Hozzátette: ha ezek az új javaslatok a nagyon szoros határidők miatt nem is valósulhatnak meg, de eljuttathatók egy olyan mérföldkőig, jogalkotási intézményi lépésig vagy pályázatig, amit az Európai Bizottság már elfogad teljesülésként.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo