Önnek mire futja?

A lakosság fele nem tud kijönni főállású jövedelméből, a megkérdezettek 22 százaléka pedig bizonytalan az adott kérdésben – állapítja meg a lakosság életstílusát vizsgáló legfrissebb GfK felmérés.

Az elégedettséget úgy a háztartások közt, mint az egyénekre vetítve három dimenzió – anyagi helyzettel, családi és szabadidős körülményekkel, valamint az egészséggel való elégedettség - mentén vizsgáló kutatás szerint az elégedettség szoros összefüggésben van a társadalmi státussal. Száz pontos skálán mérve a magyar „átlagelégedettség” 60 körüli, és markáns különbség van a felső tízezer 71, valamint a társadalom leszakadó részének 53 pontos értéke között – hívja fel a figyelmet Kozák Ákos, a GfK Piackutató igazgatója.

Az EU-polgárok –bár a négy évvel ezelőtt mért adathoz képest 3 százalékpontos csökkenés észlelhető – 80 százaléka elégedett életszínvonalával, a tíz tagjelölt állam átlagában ez az arány azonban mindössze 64%. Utóbbiak közt - mint sejthető - az elégedettség széles skálán mozog: az Unió országainak átlagát is rendre utasító szlovén 82 százaléktól a cseh 72, a lengyel 64 százalékon át, a meglehetősen gyenge magyar értékig.

Az ezer fő személyes megkérdezésével készített felmérés szerint a nőtlenek és hajadonok általában elégedettebbek életükkel, mint a házasok. A családi jólétet elemezve a GfK azt találta, hogy 2003-ban a háztartások csupán negyede volt elégedett helyzetével, azaz ugyanannyian, mint 1991-ben. Az elégedetlenek aránya 1991 óta 40-50 százalék körül ingadozik. Ennél sokkal több család (35%) volt elégedett négy évvel ezelőtt, de még 2001-ben is közel egyharmaduk ítélte kedvezőnek helyzetét. Ugyanakkor pozitív tendencia, hogy az utóbbi évek reálkereset-növekedései révén jóval kevesebben (14%) vélik úgy, hogy jobb volt a háztartás anyagi helyzete tíz évvel ezelőtt, mint 1999-ben (33%). A megkérdezettek közel fele véli úgy, hogy főállású jövedelme összességében nem elég a megélhetéshez, és mindössze 29 százalék állítja az ellenkezőjét. A kérdésben tanácstalan a fennmaradó 22 százalék.

A válaszadók 29%-a gondolja, hogy családi helyzete javulni fog öt éven belül, és közel ötödük fél, hogy inkább rosszabb lesz. A realitásérzék erősödését véli felfedezni a rendszerváltás és az EU-csatlakozás körüli eufórikus hangulat összehasonlításában Kozák Ákos: 1991-ben úgy az optimisták aránya (46%), mint a borúlátóké (23%) nagyobb volt a háztartás jövőképét illetően. További, a tudatosság erősödését alátámasztó bizonyíték, hogy a lakosság fele – a gazdasági prognózisokkal összhangban - tíz éven belül elérhetőnek tekinti a megfelelő életszínvonalat, minden hetedik ember azonban még távolabbinak látja a jólétet.

A pénznek az állampolgárok életében betöltött szerepe az évek során egyre inkább közelít a nyugati mintához, véli a GfK igazgatója. Számosabb réteg (41%) tekint jövedelmére úgy, mint az elvégzett munka díjára, mint nyolc évvel ezelőtt (36%) – emeli ki a GfK igazgatója -- és az életszínvonal javulásával akár 60-70 százalékra is emelkedhet. További jó pont, hogy míg 1995-ben százból tizenöt magyar tekintette a pénzt a máshova menekülés eszközének, addig mára ez a hányad elenyészővé vált. A legtöbben (71%) a család jólétének biztosítékaként fogják fel a pénzt, és ennek fontossága az elmúlt évek során alig változott. – ismertette a kutatás eredményeit Kozák Ákos.

A kutatás kiterjedt az emberek közérzetét, életminőségét befolyásoló körülményekre is. „Konkrétan kilenc témára kérdeztünk rá, és legtöbben a szomszédokkal vagy barátaikkal való kapcsolatukkal elégedettek, azután sorrendben a családi állapot, teljesítőképesség, lelkiállapot, egészségi állapot következik, majd a lakáskörülmény. A megkérdezettek kevesebb, mint fele elégedett a szabadidő eltöltésének módjával, valamint a munkahellyel, és legkevesebben a pénzügyi helyzettel elégedettek” – szögezte le végül a GfK igazgatója.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo