Növelik a keresletet a kereskedelmi márkák

Idén a napi fogyasztási cikkek várhatóan 2000 milliárd forintos forgalmából a kereskedelmi márkákra 300 milliárdnál több jut, mivel piaci részesedésüket legalább 15 százalékra jelzi előre a GfK Piackutató Intézet.

A kereskedelmi márkás termékek tavalyi 13 százalékos részaránya még csak 252 milliárd forintot jelentett, a GfK most közölt adatai szerint. A boltláncok saját márkás cikkei közül a vevők a legtöbbet papír zsebkendőből, pörkölt kávékeverékből és tejszínhabból vásárolják. Mindhárom termék az átlagot jóval meghaladóan, 40 százalék körüli arányban részesedik saját kategóriájának forgalmából.

A kereskedelmi márkák top 50-es, forgalom szerinti kategória-listájának végén a mustár, tisztasági betét és öblítő található, de azoknál is 13 százalék körül mozog a kereskedelmi márkák aránya.

A láncok közül a kereskedelmi márkás termékek értékesítésének rangsorát a Profi (az összes forgalomból 34 százalék), drogerie markt (33) és Spar (26) vezeti a múlt évben. Legkisebb az arány, mindössze 3 százalék az Auchanban.

A lista érdekessége, hogy a Profi diszkontokat jövőre átprofilírozzák szupermarketté, így az illatszer lánc aspirálhat az első helyre. Hacsak a Spar mutatójának nem ad rendkívüli dinamikát a Kaiser’s lánc átvétele.

A bolttípusok közül a diszkontban a legnagyobb a kereskedelmi márkák részaránya a forgalomból, 19 százalékkal. Utána a hipermarket, majd a lánchoz tartozó kis bolt következik.

A piaci versenyben a kereskedelmi márka terjeszkedése első sorban annak köszönhető, hogy növelni tudja a fogyasztást, és többletvásárlásra ösztönöz.

Egy év alatt minden magyar felnőtt vásárol legalább egyszer kereskedelmi márkát, - viszonylag ritkán. De egyszerre nagyobb összegért, alkalmanként 405 forintért a múlt évben, tehát általában tehát nagy bevásárlásnál.

Országosan a kereskedelmi márkás termékek vásárlói között az átlagot meghaladják az észak-nyugati megyékben élők, a nagyobb városok lakói és a 40-50 éves háziasszonyok.

(A kereskedelmi márkás termékeket a GfK Piackutató Intézet ConsumerScan részlege elemzi, a háztartás panel adatai alapján. A panelt a 3,8 millió magyar háztartás fontos szempontokból reprezentáló 2000 háztartás alkotja. Mindegyikben naplót vezetnek arról, hogy miből, mennyit, milyen áron, mikor, milyen körülmények között vásároltak. )

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo