Nem enyhül a munkaerőhiány, három hónap alatt 16 százalékkal több álláshirdetést adtak fel

Nem mérséklődik a cégek munkaerőigénye, az első negyedévben tizenhét százalékkal nőtt az álláshirdetést feladó cégek, valamint a feladott álláshirdetések száma is az egy évvel korábbi adatokhoz képest - derül ki a Profession.hu jelentéséből.

Míg az álláshirdetések száma 16 százalékkal nőtt, a jelentkezések száma csak 7 százalékkal emelkedett. Az első három hónapban 54 százalékkal több hirdetés került a fizikai, segéd és betanított munka kategóriába 2017 elejéhez képest, a kategórián belül pedig kiemelkedett a betanított munkákra feladott hirdetések száma - szögezik le a jelentés készítői.

Kevesebb IT-st, több vendéglátóst keresnek

Szakmunkásból 20 százalékkal többet kerestek idén január-márciusban.  A szakképzettséget igénylő pozíciók között a Profession.hu szerint a bolti eladó, pénztáros állásokkal lehetett leggyakrabban találkozni az első negyedévben.    Vendéglátói pozícióra 37 százalékkal többen, fizikai, segéd és betanított munkára 28 százalékkal többen pályáztak az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

Mitől lesz tökéletes az álláshirdetés?
Ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő munkatársat az adott pozícióra, megfelelő helyen és módon kell keresni. Nem titok, hogy ennek legegyszerűbb módja az interneten történő álláshirdetés, hiszen az interneten gyorsan sok embert érhetünk el. Ahhoz, hogy sikeres legyen a keresésünk, nem árt néhány dologra odafigyelni.
A jelentkezéseket tekintve az IT és a gyártás, termelés szektorban is stagnálás mutatkozott. A mérnök kategóriában 19 százalékkal növekedett a pályázók száma, és ugyanennyivel az új hirdetések száma is. A Profession.hu összegzéséből kiderül: a legtöbbet megpályázott pozíciók között a tavalyi első helyről idén visszaszorult a harmadik helyre a területi képviselő pozíció, helyét pedig átvette a betanított munka. A második legkeresettebb terület az adminisztratív, irodai munka továbbra is.

Az álláshirdetések számában nagyobb növekedés volt még a vendéglátás (40 százalék), az adminisztráció és az építőipar (34-34 százalék) területén, illetve a banki szektorban (33 százalék). Stagnálást lehetett látni a gyártás, termelés (+3 százalék), IT-programozás (-1 százalék) és a marketing (-3 százalék) területeken.

A legnagyobb mértékben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőtt a cégek munkaerőigénye, itt 24 százalékkal nőtt a hirdetést feladó cégek száma. Veszprém és Zala megyében szintén átlag feletti, 20-20 százalék volt a hirdetést feladó cégek számának a növekedése, Budapesten és Pest megyében pedig 15 százalékos - olvasható az összefoglalóban.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo