Néhány nap és új világ kezdődik a CSOK-nál

Néhány napjuk maradt azoknak, akik még úgy akarják felvenni a 2024-től élő CSOK Pluszt, hogy az igényléskor nem vállalnak gyereket. A kormány által adott átmeneti kedvezményt március 31-ig használhatják ki azok a fiatal házasok, akiknek már 2024-ben született meg a gyermekük, de még az igénylés előtt. Áprilistól a CSOK Pluszhoz az igényléskor mindenképpen új gyermeket kell vállalni - hívja fel a figyelmet a legfontosabb szabályokat összefoglaló Bank360.hu.

A törlesztőrészlet az első évben alacsonyabb

A CSOK Pluszt igénylőknek az első évben csak a hitel kamatát kell fizetniük, a tőketörlesztés csak a második évben indul, ezért az első évben alacsonyabb lesz a törlesztőrészletük. Emellett a szerződéskötéstől számítva az első gyermek megszületésekor egyéves hitelfizetési moratóriumot kérhetnek az igénylők. Ebben az esetben egy évig nem kell törleszteni, azonban a hitel futamideje meghosszabbodik.

A CSOK Plusz felvehető a falusi CSOK-kal együtt is

A falusi CSOK támogatás mellé igénybe vehető a CSOK Plusz kamattámogatott hitel is, de csak abban az esetben, ha valamelyik preferált kistelepülésen vásárolunk vagy építünk ingatlant, illetve ha megfelelünk mindkét támogatás feltételeinek, beleértve a társadalombiztosítási jogviszony igazolását, a gyermekvállalást és a támogatás felhasználásra vonatkozó szabályokat is.

A CSOK Pluszt nem lehet korszerűsítésre fordítani

A CSOK Plusz felhasználható lakás vagy egylakásos lakóépület építéséhez, vásárlásához, lakás megvásárlásával egybekötött bővítéshez vagy meglévő ingatlan bővítéséhez. Más cél azonban nem valósítható meg a segítségével, nem lehet például több önálló lakásból álló családi ház kialakítására vagy az ingatlan korszerűsítésére fordítani.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo