Néhány nap alatt nagyot fordult a világ a magyarokkal

A rossz idő hirtelen, átmeneti idő nélkül köszöntött be: míg egyik nap még verőfényes napsütésben küzdöttünk a hőség ellen, szinte azonnal a borús felhők és a folyamatos esőzés jelenti az új kihívást. Ez meglátszik az Árukereső.hu kereséseiben is, ahol egy hét alatt a hűtőberendezésekről az esőkabátokra került a fókusz.

Magyarországon két hete még gyerekszandálokat és ugróvárakat kerestek közel kétszer annyian, a múlt héten azonban közel hétszer többen kutattak esőkabátok, háromszor annyian esernyők, és több mint kétszer annyian radiátorok és férfi dzsekik iránt. Egyértelmű, hogy még az időjárás-előrejelzések ellenére sem tudtak felkészülni az ilyen drasztikus változásra a fogyasztók, most pedig próbálják beszerezni a szükséges holmikat.

Gumicsizmára cseréltük a szandált
Gumicsizmára cseréltük a szandált
Fotó: Depositphotos

Ugyanez igaz szomszédainkra is. Csehországban több mint háromszor annyian kutattak esernyőket és közel kétszer annyian kutyaruhákat, hogy kedvenceik se fázzanak meg. Szlovákiában hétszeresére ugrott a gyerek gumicsizmák iránti érdeklődés, és majdnem hatszorosára a női gumicsizmáké – persze itt több mint ötször annyian kerestek rá esernyőkre, és majdnem kétszer annyian kutyaruhákra.

Szlovéniában pár hete még a kerti hinták voltak a sztárok, most azonban radiátorokat és téli gumikat keresnek kétszer annyian. Szerbiában a légkondikat és medencéket a melegítők és kályhák váltották, 75 százalékos és 61 százalékos növekedéssel. Horvátországban is légkondicionálók és elektromos robogók helyett a téli gumik és a szárítók tapasztaltak 73 százalékos és 80 százalékos növekedést. Érdekesség, hogy 1083 százalékkal nőttek meg a babacipők keresései is, valamint 116 százalékkal a gyerekek sportcipői. Romániában a ventilátorok növekedését az olajmelegítőké váltotta 67 százalékos ugrással. Egyedül Bulgária lóg ki a sorból, ahol gyümölcsprések és párásítók a sztárok, 130 százalékos és 90 százalékos növekedéssel.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo