Ne a lakást, hanem a lakbért támogassa az állam

A vállalkozói szektor bevonását tartja üdvösnek a kormányzat is a bérlakásállomány bővítésébe. Sok egyéb mellett – hangzott el egy konferencián – ehhez az kell, hogy az állam a lakbéren keresztül nyújtson támogatást.

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az embereknek legalább tíz százaléka sosem lesz abban a helyzetben Magyarországon, hogy hitelt vehessen fel, s ezáltal lakáshelyzetét is megoldja. Ezt az adatot Csabai Lászlóné kormánymegbízott közölte egy május 20-i konferencián, ahol a egyebek között a hazai bérlakáspolitikát jellemző programokat és vállalkozói, finanszírozói lehetőségeket ismertették. A kormánymegbízott által említett adatot azonban kevésnek tartották egyes előadók, így például Ikvai-Szabó Imre szociológus, aki szerint Budapesten akár a 30 százalékot is elérheti a hitelképtelen emberek aránya.

Az bizonyos, hogy a hazai lakásstruktúrában nagyobb szerepet kell kapniuk a bérlakásoknak. Részben azért, hogy a szociális feszültségek enyhüljenek, részben pedig azért, hogy bizonyos élethelyzetek kialakította problémára is legyenek megoldások. Csabai Lászlóné ide sorolta a munka miatt más településekre költözni kénytelen embereket, akik azonban nem tudják, nem akarják feladni eredeti otthonukat. Hasonló szempontok jönnek számításba az egyetemi városokban is, ahol sok fiatal tanul és legalább a diákévek idejére szükségük lehet alkalmi otthonokra. A bérlakások száma azonban szerte az országban alacsony, s még annak a 2000-ben indult kormányzati programnak, melyre 50 milliárd forintot szántak, sem volt megfelelő hozadéka. Eredendően 10 ezer, a szociális problémákat enyhíteni hivatott önkormányzati bérlakás finanszírozását akarták e pénz segítségével megoldani, de 1800 épült csak meg. A többi között ez a körülmény indokolja, hogy a vállalkozói szféra is érdekelt legyen az ilyen tulajdonú otthonok építésében.

A kormányzat azt tervezi, hogy szeptemberre már törvénytervezetet nyújt be a Parlamentnek egyebek között a bérlakásszektor helyzetének javítására. Az minden bizonnyal nem változik a későbbiekben sem, hogy normatív alapon folyósítanak szociális jellegű támogatást a rászorulóknak. A jogszabályok kidolgozása ugyan már megkezdődött, de még több kérdésről vitatkoznak a szakmai körök. Nem dőlt el, milyen módon segítse a bérlakásépítést és használatot a kedvezményes kamatok, támogatott hitelek rendszere. Csabai Lászlóné egyelőre annak megválaszolására sem vállalkozik, hogy szükséges-e a vállalkozói szférának egyszeri támogatást adni ahhoz, hogy egyáltalán érdekelt legyen ezen a piacon szerepet vállalni. Ugyancsak nyitott kérdés, hogy a lakbérben kell-e az érintett lakosság támogatását érvényre juttatni, amellett mindenesetre sok érv szól, hogy a vállalkozók bevonásának, érdekeltsége megteremtésének ez a szisztéma lehetne fontos eszköze.

A leendő jogszabállyal azt is el szeretné érni a kormányzat, hogy a támogatási rendszert úgy lehessen működtetni, hogy az abban részesülők, illetve a bérbeadók között szerződéses viszony alakuljon ki. Azaz látható legyen a pénz útja, illetve adóztatható váljon jövedelme után az, aki kiadja a lakást. A szakmai közvélemény is annak látja értelmét, hogy ne a lakásokhoz, hanem a lakbérekhez társuljanak a szociális kedvezmények. Hegedűs Csaba, a II. kerület polgármestere e konferencián előadást tartva hangsúlyozta is: nem a lakásnak, hanem a lakbérnek kell szociális célokat szolgálni. A piaci alapon működő bérlakásokat kiadó vállalkozásoknak pedig – egyelőre egy ilyen társaság működik Budapest XIII. kerületében – az európai uniós csatlakozás okozhat újszerű gondot. A bérlakáskonferencián előadó Szémán József, aki ennek a XIII. kerületi vállalkozásnak a vezetője jelezte, jelenleg a bérleti díjak áfát nem tartalmaznak, de az EU-ban vélhetően ez már nem adatik meg a végfelhasználóknak.

G. L.

Véleményvezér

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint 

Csökken a normativitása a magyar társadalomnak.
Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség

Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség 

Vége az Európai Unió elnéző magatartásának.
Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában

Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában 

Tragikusan teljesít az Orbán-kormány.
A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly

A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly 

Nem jön össze a kisebb infláció.
Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo