Nagyszerű hír a halétel rajongóknak

A tavalyinál kedvezőbb körülmények hatására a termelők idén 10-12 százalékkal tudták csökkenteni a haltermékek árát, így amennyiben ezt a kedvezményt a kereskedelmi láncok is érvényesítik az áraikban, a családok idén olcsóbban juthatnak majd hozzá az ünnepi halhoz. Az Agroinform.hu felmérése szerint a lakosság 80 százalékának karácsonyi asztalán idén is jelen lesz a hal.

•             Az ökológiailag védett ragadozók – különösen a kormoránok – egyre növekvő károkat okoznak. Távoltartásuk jelenleg riasztási módszerekkel oldható meg, a riasztólőszer ára egy-egy nagyobb halgazdaságnak éves szinten milliós többletköltséget okoz

•             Noha az ágazatot támogató Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP Plusz) immár tartalmaz területalapú támogatást, ennek mértéke csupán a fele (hektáronként 30-35 ezer forint) a szántóföldre jellemző összegnek.

A szakember hozzátette: a MAHOP Plusz forrásai még így is komoly előrelépést jelentenek majd az ágazat számára, ami várhatóan elsősorban a termelőkapacitások fokozatos megújítását, az eszközpark fejlesztését, környezetvédelmi beruházások indítását és új halastavak létesítését eredményezheti.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo