Nagyszerű hír a halétel rajongóknak

A tavalyinál kedvezőbb körülmények hatására a termelők idén 10-12 százalékkal tudták csökkenteni a haltermékek árát, így amennyiben ezt a kedvezményt a kereskedelmi láncok is érvényesítik az áraikban, a családok idén olcsóbban juthatnak majd hozzá az ünnepi halhoz. Az Agroinform.hu felmérése szerint a lakosság 80 százalékának karácsonyi asztalán idén is jelen lesz a hal.

A karácsonyra szánt halat a legtöbben piacon, állandó vagy alkalmi halasstandon (40 százalék), illetve szupermarketekben (30 százalék) vagy vásárolják. Emellett fontos beszerzési forrás a saját, vagy ismerős horgászfogása is (17 százalék). További számottevő forrás az éttermek karácsonyimenü-szolgáltatása (10 százalék), amit szintén évről évre egyre többen vesznek igénybe.

A felmérésben részt vevők 41 százaléka azt jelezte, hogy a havi gyakoriságnál ritkábban fogyaszt halat. A válaszadók 37 százaléka a magas árat jelölte meg a hal étrendből való mellőzésének okaként, 24 százalék említette a minőségi halhoz való nehéz hozzájutást, míg 21 százaléknyian a családi szokásokat jelölte meg a fő oknak.

Továbbra sincsenek könnyű helyzetben a haltermelők

Magyarországon több mint 25 ezer hektárnyi vízterületen működnek tógazdaságok. A hazai haltermelők helyzetét idén alapvetően javította, hogy a tavalyi rendkívüli mértékű aszályt követően idén elegendő csapadék biztosította a halastavak megfelelő vízellátását. A takarmány 2023-ban összességében mintegy 30 százalékkal került kevesebbe, mint az orosz-ukrán háború tavalyi kitörését követő hónapokban. Dr. Németh István, a Mahal elnöke ugyanakkor számos további problémára hívta fel a figyelmet:

•             Az ágazat súlyos munkaerőhiánnyal küzd, számos résztevékenység technológiai fejlesztéssel sem váltható ki.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo