Nagy változás történt a GySEV vezetésében

A MÁV megjelent a cég vezetésében.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Megújult a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GySEV) vezetése, miután január elsejétől az igazgatóság elnöke Mosóczi László, a MÁV-csoport vasúti személyszállító cégének korábbi vezérigazgatója lett, és ugyancsak a GySEV igazgatósági tagjává választották Hegyi Zsoltot, a MÁV Zrt. vezérigazgatóját, a MÁV-csoport vezetőjét – közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint Hegyi Zsolt a személyi döntésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: „a tény, hogy az idei esztendőtől két, a MÁV-csoporttól érkező szakember is megkezdi a munkát a GySEV igazgatóságában, hozzájárulhat a két vasúttársaság együttműködésének szorosabbá és hatékonyabbá válásához”.

Külön kiemelte, hogy az igazgatóság elnöke Mosóczi László lett, aki államtitkárként korábban négy évig az ország közlekedéspolitikájának irányítója is volt, évtizedeken keresztül pedig a nemzeti vasúttársaság meghatározó szakembere és vezetője, aki legutóbb épp a MÁV-csoport vasúti és autóbuszos személyszállító cégeinek az egyesítését hajtotta végre.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo