Nagy kérdés, mi lesz idén a turizmussal

Az idegenforgalom a járvány elleni korlátozások két évvel ezelőtti fokozatos feloldását követő élénkülése miatt emelkedő bázis, valamint a reálbérek csökkenése miatt várható keresletcsökkenés ellenére 7,8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.

A belföldiek vendégéjszakái 1,6 százalékkal, a külföldiek vendégéjszakáinak száma pedig 15 százalékkal emelkedett, ami a külföldi vendégek visszatérését mutatja. A szálláshelyek árbevétele így novemberben 35 százalékkal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, tükrözve az árak emelkedését is. A helyreállás továbbra is csak részleges a járvány előtti szintekhez képest, ugyanakkor a belföldi turizmus a tavalyi nyári hónapokban teljesen helyreállt, ami magas bázist eredményezett.

Az első tizenegy hónapban összesen 46,4 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, ezen belül a belföldieké 18,6 százalékkal, a külföldieké 114,1 százalékkal nőtt.

A tavalyelőtti májusi fokozatos nyitást követően érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője.

A járvány enyhülése és a magas átoltottság hatására számos országban szinte minden korlátozást feloldottak, ami miatt kedvező kilátásokkal indult a tavalyi év, egyre több tengerentúli járat is kezd visszatérni. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítette, világszerte megfigyelhető az utazási kedv markáns élénkülése, egyes turisztikai célpontokban történelmi csúcsra számítanak.

Az orosz és ukrán vendégek részesedése közel 6 százalékos volt a külföldiek vendégéjszakáinak számában, ami nem túl jelentős, azonban az innen érkező vendégkör az átlagosnál többet költött. Kérdés, hogy az üzleti turizmus milyen gyorsan áll talpra, megtartják-e az elmaradt konferenciákat, kiállításokat, vásárokat, de erre is kifejezett igény várható.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo