Munkaképtelenné tehetnek a hosszú távon szedett nyugtatók

Minden hatodik ember 5 éven belül munkaképtelenné vált azok közül, akik hosszú távon szedtek nyugtató és altatószereket egy frissen bemutatott tanulmány szerint. Magyarországon is több százezren szednek ilyen tablettákat, ami tavaly már önmagában is 2 milliárd forintba került a társadalombiztosítónak.

„A BZDR-ek hosszú távú alkalmazása a munkaerőpiacról való kiszorulás fokozott kockázatával jár együtt. Ez különösen a fiatalabbakat érinti, és így az egyéni és társadalmi terhek egyaránt nagymértékűek." – írják a szerzők a tanulmány végén.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint 2023-ban több mint kétmilliárd forintot költöttünk benzodiazepin szerek támogatására a társadalombiztosításból, ami nagyságrendileg 240 ezer ember éves adagját jelenti.

A gyógyszerfüggőség és a szellemi képességek romlása valószínűleg számos esetben elkerülhető lenne, ha automatikus gyógyszerfelírás helyett több figyelmet kapna annak felderítése, hogy mi lehet a a mentális nehézség, a lelki gyötrelem valódi oka. Ahogy az is sokat számítana, ha – a valódi felvilágosítás és tájékozott beleegyezés jegyében – a pácienssel megismertetnék az alternatív lehetőségeket is, csakúgy mint a benzodiazepinek potenciálisan káros hatásait.



Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo