A Motorola (NYSE “MOT”) és a Microsoft (Nasdaq “MSFT”) bejelentette együttműködését, amelynek célja, hogy az asztali alkalmazások előnyeit a mobiltelefonon keresztül is közvetlenül és azonnal elérhetővé tegye a felhasználók számára. Az új Motorola MPx200 lehetővé teszi, hogy a felhasználók személyes információikat, elektronikus leveleiket, naptárukat és telefonkönyvüket a Microsoft Outlook programmal szinkronizálják direkt, vagy vezetéknélküli PC kapcsolaton keresztül.
A most bemutatott Motorola MPx200 - amely a Microsoft Windows Mobile szoftverét használja - az első a közösen fejlesztendő „Smart” telefonok és vezetéknélküli Pocket PC-k sorozatában. Ezen új eszközök célja, hogy az Internet-központú, állandóan úton lévő üzletemberek mintegy „virtuális távirányítóként” használhassák őket.
Az új készülék magas szintű személyre szabhatóságát a Windows Mobile szoftver képességeivel kombinálja, így stabil platformot kínál a kommunikációhoz, multimédiás alkalmazásokhoz, Internet böngészéshez és játékokhoz.
A Motorola MPx200 memóriája az úgynevezett SD memóriakártyával bővíthető, amelynek kapacitása akár 1 Gbyte is lehet, így hartártalan lehetőséget nyújt irodai és szórakoztató alkalmazások használatára. Továbbá különféle programokat és szoftvereket tölthetnek le és telepíthetnek telefonjukra akár vezetéknélküli, akár USB kapcsolaton keresztül. A felhasználók a Pocket Internet Explorer segítségével böngészhetnek az Interneten, zeneszámokat tölthetnek és játszhatnak le, videóklippeket nézhetnek a Windows Media Player-rel. A Motorola MPx200 felhasználói, a mobil szolgáltatók és a stratégiai partnerek több mint 7 millió Windows fejlesztő innovatív megoldásait élvezhetik.
„Olyan megoldások fejlesztése mellett köteleztük el magunkat, amelyek elősegítik partnercégeink fejlődését, és lehetővé teszik, hogy privát felhasználóink is közelebb kerüljenek szakmai és személyes céljaik eléréséhez.” – mondta Tom Lynch, a Motorola mobil üzletágának elnöke. „A Motorola MPx200 a Windows Mobile szoftverével együtt új lendületet adott a rádiófrekvenciás kutatásainknak, a formatervezési tapasztalatunkon és a vezetéknélküli technológiánkon alapuló termékfejlesztésnek. Ez az együttműködés remekül kiegészíti az eddigi szoftvereinket és alkalmazásainkat, mobil szolgáltatóink, fejlesztőink és vevőink számára felépített „ökoszisztémánkat”.
„A Motorolával kötött együttműködés komoly siker a Windows Mobile platform számára, és nagy előrelépés az ügyfelek, szolgáltatók és fejlesztők felé.” – mondta Pieter Knook, a Microsoft mobil és beépített technológiákért felelős igazgató-helyettese. „A Motorola kiemelkedő hardver fejlesztései és a Microsoft szoftver szakértelme lehetővé teszi az MPx200 felhasználóinak, hogy a számukra fontos információval és emberekkel akkor és ott kapcsolódjanak össze, ahol és amikor csak akarnak.”
Motorola - Microsoft együttműködés
A Motorola bemutatta új, Microsoft Windows Mobile MPx200-as telefonját, amely egyesíti az asztali alkalmazások és a mobil technológia előnyeit.
Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
Vegyen részt Ön is!
Véleményvezér
Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége
Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
Kelet-Európa nagy lemaradásban.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút
Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca
Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.