Most cserélik le az elhasznált elektronikai cikkeket és háztartási gépeket a magyar vásárlók

Egy friss előrejelzés szerint a 2024-es ünnepi szezonban az európai vásárlási szokásokat a divat, az elektronikai eszközök és az utazás iránti kereslet határozza meg. A fogyasztók vásárlási kedve összességében növekszik, bár sokan továbbra is megfontolt döntéseket hoznak majd. Az elemzés szerint az ünnepi szezon kiskereskedelmi forgalma Magyarországon akár 7,7 százalékos növekedést is elérhet.

Az európai fogyasztók a világjárvány óta jellemzően az élményalapú kiadásokat részesítik előnyben, mint például a szórakozást, a vendéglátást és az utazást. Az ehhez kapcsolódó kiskereskedelmi kategóriák – például a kozmetikumok és a ruházat – idén is jelentősen profitáltak ebből a trendből, és 2024-ben is számottevő növekedést értek el.

Elhasználódtak a járvány óta
Elhasználódtak a járvány óta
Fotó: Depositphotos

Ezzel párhuzamosan azonban az elektronikai cikkek és háztartási gépek iránti kereslet – amely a pandémia alatt megugrott, majd később csökkent – 2024-ben újra növekedésnek indult. A Mastercard Gazdasági Intézet szerint ennek hátterében az állhat, hogy a járvány idején vásárolt eszközök mostanra kezdenek elavulni és cserére szorulnak. Továbbá az ellátási láncok helyreállása először tette lehetővé az elmúlt években, hogy az elektronikai kiskereskedők versenyképesebb árakat kínáljanak. Az elektronikai cikkek mellett a szépségápolási és divatszektor szintén kiemelkedően teljesít, hiszen ezek az ünnepi szezonban hagyományosan népszerű ajándékok.

Az elmúlt két évben az emelkedő árak miatt az európai fogyasztók egyre árérzékenyebbé váltak. Ennek eredményeként sokan a prémium kategóriás üzletektől a megfizethetőbb alternatívák felé fordultak. Ez a trend különösen erős volt a 2023-as Black Friday akciók idején, amikor a vásárlók a korábbi éveknél jelentősen nagyobb figyelmet fordítottak a november végi leárázásokra. Mivel az árérzékenység továbbra is jellemző, hasonló fogyasztói magatartás várható a 2024-es ünnepi szezonban is.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo