Minél többet beszél Szijjártó Péter, annál mélyebbre ássa a magyar kormányt

Szijjártó Péter azzal kampányol a világban, hogy Magyarország azért vásárol orosz kőolajat, mert nincs más lehetősége. Külgazdasági és külügyminiszterünk ezzel expressis verbis elismeri, hogy egyetlen kumma lépést nem tettek választási ígéretük megvalósítása érdekében, Magyarország energia diverzifikációjáért az elmúlt 15 évben. Ugyanúgy lógunk az oroszok energiáján, mint csecsemő anyja csecsén.

Szijjártó Péter negyedik gondolata, hogy a magyar vásárlások az orosz olajexport mindössze alig több, mint 2 százalékát teszik ki.

Magyarországnak 2,2 százalékos részesedése van az orosz olajexportból. Ez azt jelenti, hogy 97,8 százalékot más vásárol meg – mondta Szijjártó Péter a CNN-nek New Yorkban.

A világban egyetértés van abban, hogy Putyin az olajbevételekből fedezi ukrajnai háborúját, amelynek a becslések szerint eddig 1,4 millió áldozata van. Ebből a mi felelősségünk Szijjártó Péter számai szerint tehát 30 ezer 800 sérült, vagy halott. Köztük kárpátaljai magyarok. Megítélés kérdése, hogy 30 ezer 800 ember halála, sérülése sok vagy kevés, de közvetett részvételünk semmiképpen nem szerepel majd a keresztény Magyarország történelmének aranyoldalain. A bibliai tanítás szerint Isten nem teremtette a halált, hanem az a bűn következménye, amely a bűnbeeséssel került a világba.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo