Mi lesz az elhunyt bankszámlájával?

Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen öröklési szabályok vonatkoznak a különböző vagyontárgyakra – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online felméréséből. A több mint ötszáz válaszadó kétharmada nem tudta, hogy amennyiben egy bankszámlának van haláleseti kedvezményezettje, minden esetben ő kapja meg a számlán lévő pénzösszeget, még akkor is, ha végrendeletben azt az örökhagyó esetleg másra hagyta. A többség azzal sem volt tisztában, hogy mi lesz a fel nem vett utolsó havi nyugdíj sorsa, és csak minden második megkérdezett tudta, hogy az elhunyt autója használható a hagyatéki eljárás alatt is. Azzal azonban szinte minden válaszadó pontos ismerettel rendelkezett, hogy haszonélvezeti jogot nem lehet örökölni. Az öröklési jogszabályokkal kapcsolatos ismereteket vizsgálta online felmérésében a MOKK.

A kérdőívet kitöltők kétharmada nem volt tisztában azzal, hogy a bankszámlán lévő pénzösszeg nem minden esetben örökölhető. Amennyiben a számla tulajdonosa megjelölt egy haláleseti kedvezményezettet, akkor a bankszámla nem lesz része a hagyatéknak, tehát nem is lehet azt megörökölni. Ilyenkor a bank, miután hitelt érdemlően értesült a bankszámla tulajdonos haláláról – például a halotti anyakönyvi kivonatból –, kifizeti a kedvezményezettnek a számlán lévő pénzt, még akkor is, ha az örökhagyó akár egy később kelt és érvényes végrendeletben másra hagyta az összeget.

Sokan nincsenek tisztában, mit kell tenni
Sokan nincsenek tisztában, mit kell tenni
Fotó: Depositphotos

Érdemes tehát észben tartani, ki a haláleseti kedvezményezettje a számlának, és ha a számlatulajdonosnak megváltozik a szándéka vagy az életkörülményei, törölheti vagy módosíthatja a kedvezményezetti jelölést.

„A haláleseti kedvezményezett megjelölésével megelőzhető, hogy egy család hosszú hónapokig esetleg pénz nélkül maradjon, amennyiben csak egy bankszámlájuk volt. Ha a számlatulajdonos senkit sem jelöl meg kedvezményezettnek, akkor a halálát követően a bankok zárolják a számlát, és ahhoz majd csak a tényleges örökösök férhetnek hozzá a jogerős hagyatékátadó végzés birtokában” – mondja Tóth Ádám, a MOKK elnöke.

A hagyatéki eljárás alatt is használható az autó

A felmérésben részt vevők fele volt csak tisztában azzal, hogy néhány feltétel betartásával a hagyatéki eljárás alatt is lehet használni az elhunyt gépjárművét. Amennyiben a vezetőnek van érvényes jogosítványa, nála van a forgalmi engedély és a személygépjármű biztosítva is van, nem szükséges megvárni a jogerős hagyatékátadó végzést azért, hogy közlekedni lehessen vele. Minden második megkérdezett azt is tudta, hogy akinek külföldi vagyona, például egy horvátországi nyaralója van, arról is rendelkezhet a magyar nyelven szerkesztett végrendeletében. Alapvetően az örökhagyó teljes vagyonát egységként kezelik, így a külföldi vagyont is a magyar öröklési jogszabályoknak megfelelően adják át az örökösöknek. Ha azonban a magyar állampolgár örökhagyó utolsó tartózkodási helye külföldön volt, például ott élt és dolgozott, akkor főszabályként az adott ország öröklési törvényei vonatkoznak a teljeshagyatéki vagyontömegre, még a Magyarországon fellelhetőkre is.

Véleményvezér

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.
Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo