Megvan a tavalyi ingatlaninfláció mértéke, kétszerese az általánosnak

Országosan 7,8 százalékkal emelkedtek tavaly a lakásárak az ingatlan.com decemberi árindexe szerint. Budapesten ennél még jelentősebb, 11,8 százalékos drágulás ment végbe.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A befektetők visszatérése a lakáspiacra átrendezheti a keresleti viszonyokat is. Az ingatlan.com szakértője ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy a budapesti kerületek többségénél az átlagos négyzetméterár már meghaladja az 1 millió forintot. A saját célra vásárló vevők ismét a külső kerületeket, valamint az agglomerációs településeket vehetik célba. Ugyanez a mintázat várható a többi nagyváros esetében.

Lehetőségeket is tartogat az áremelkedés

Az ingatlan.com adatai szerint január elején Budapesten kerülettől függően 739 ezer és 1,9 millió forint között volt az eladó használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára. A legolcsóbb kerület a XX. a legdrágább pedig az V. Miközben a XI. vagy éppen a XIII. kerületre 1,36 és 1,4 millió körüli ár a jellemző, a XVIII. kerületben 863 ezer forint ugyanez. A fővárosi új lakásoknál is jelentősek az eltérések, a XII. kerület a legdrágább 2,9 millió forintos átlagárral. Ezzel szemben a legalacsonyabb árat a XVIII. és XX. kerület nyújtja, mindkét városrészben 1 millió forint alatt marad az új lakások átlagos négyzetméterára. „A drágulás eltérő üteme ugyanakkor lehetőségeket is tartogat a vásárlók számára. Egy belső kerületben eladó használt lakáshoz képest egy külvárosban épülő új lakás ára alacsonyabb is lehet.” – emelte ki Balogh László.

A vármegyeszékhelyeket nézve az látható, hogy a használt lakóingatlanok esetében Debrecen, Győr, Veszprém, Szeged és Székesfehérvár vezeti a mezőnyt 783-892 ezer forintos négyzetméterárral. A másik végletet Salgótarján képviseli 285 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti árral.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo