Megvan a tavalyi ingatlaninfláció mértéke, kétszerese az általánosnak

Országosan 7,8 százalékkal emelkedtek tavaly a lakásárak az ingatlan.com decemberi árindexe szerint. Budapesten ennél még jelentősebb, 11,8 százalékos drágulás ment végbe.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Áremelkedéssel zárult a tavalyi év a lakáspiacon. Országos szinten decemberben átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett az eladó lakóingatlanok ára novemberhez képest. Éves összevetésben pedig 7,8 százalékos drágulás következett be. Budapesten havi összevetésben 2,4 százalékos áremelkedést hozott a december, míg az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva 11,8 százalékos emelkedés látszik az árakból – derül ki az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexéből. Az országos lakáspiac élénkülését jól szemlélteti, hogy a tavalyi közel 8 százalékos éves drágulási ütem közel háromszorosa a 2023-ban mért 2,7 százalékos áremelkedésnek.

Felkészültek a rohamra

Budapesten kívül a debreceni és szegedi, illetve ezek vonzáskörzetében eladó lakóingatlanok értek el jelentős áremelkedést. A budapesti közel 12 százalékos éves dráguláshoz képest a Dél-Alföldi régióban 9,4 százalékos, az Észak-Alföldi régióban pedig 7,3 százalékos volt az éves árnövekedés üteme. A fővárosban már 1,16 millió forintnál járnak az átlagos négyzetméterárak, ezen belül a használt lakóingatlanoknál 1,12 millió, az újaknál pedig 1,4 millió forint az átlag. “A jelenlegi árszintek alapján elmondható, hogy a piac már beárazta a következő időszakban várható keresletélénkülést, amely a befektetési célú vásárlóktól várható. Így rövid távon lassulhat a dinamikus áremelkedés tempója. A 2025-ben várható lakásdrágulás területi szinten és ingatlantípusonként is eltérő mértékű lesz várhatóan, mert a befektetők többsége a legfelkapottabb lokációk legjobb ingatlanjait keresi a kínálatban.” – ismertette a piaci helyzetet Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo