Megtalálták Magyarország legnagyobb fekete foglalkoztatóját

A NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága folyamatosan nyomon követte egy adókijátszásban érintett baromfifeldolgozó vállalkozás működését, majd helyszíni akcióban szállták meg az ellenőrök a cég telephelyét. Kiderült, az egyik alvállalkozónál huszonöten is bejelentés nélkül dolgoztak. A súlyos bírság mellett az érintett cégek további ellenőrzésekre is számíthatnak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a beérkező adatok alapján folyamatosan, valós időben vizsgálta a vállalkozás működését. A cég alvállalkozói néhány havonta váltották egymást, miközben az újabb és újabb alvállalkozók alkalmazottai ugyanazok a magánszemélyek voltak. Mindegyikük folyamatosan a baromfifeldolgozó telephelyén dolgozott. A foglalkoztatottakat gyakran késve jelentették be, de előfordult, hogy a bejelentés el is maradt.

Feketén foglalkoztatott dolgozók várták a baromfikat
Feketén foglalkoztatott dolgozók várták a baromfikat
Fotó: Pixabay

A kockázatok azonosítása, az elemzés és az azonnali, jellemzően adóügyi intézkedések mellett, ha a körülmények indokolják, a NAV nagyszabású helyszíni akciókkal is fellép. Ilyenkor egyszerre nagyobb létszámú adóellenőr vonul ki, hogy meglepetésszerűen ellenőrizze a szabálytalan cég működését. A revizorok ebben az ügyben is ezzel a hatásos eszközzel éltek. Kora reggel, megerősített ellenőri csapattal, váratlanul szállták meg a baromfifeldolgozó telephelyét. Mint kiderült, az ott dolgozó 38 főből az alvállalkozó 25 főt aznap is bejelentés nélkül foglalkoztatott. A súlyos mulasztás miatt a bírság foglalkoztatottanként akár kétmillió forint is lehet, de a szabálytalan cégek számíthatnak az újabb, visszatérő ellenőrzésekre is. (Nemzeti Adó- és Vámhivatal)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo