Megszavazták a magyar EU-s források befagyasztását

Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Bizottság és a magyar kormány által az uniós pénzek felhasználását érintő aggályok eloszlatására javasolt 17 magyar intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit fenyegető rendszerszintű kockázatok kezeléséhez, még akkor sem, ha azokat teljes mértékben végrehajtják, azért azt javasolta, fagyasszák be a Magyarországnak szánt uniós forrásokat.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők kijelentették, hogy az uniós bizottság és az Európai Unió Tanácsa "a magyar nyomásnak ellenállva" ne fogadja el a források felfüggesztését jelentő, a jogállamisági mechanizmus keretében javasolt intézkedéseket.

Véleményük szerint az uniós források befagyasztásának feloldása csak akkor lenne lehetséges, ha a magyar korrekciós intézkedéseknek a gyakorlatban is fenntartható hatása van.

Fennmarad a visszaélés kockázata 

A koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar tervvel kapcsolatban az EP sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a magyar kormány lépései miatt a pénzek még nem jutottak el a magyarokhoz. Megjegyezték ugyanakkor, hogy továbbra is fennáll az uniós pénzekkel való visszaélés kockázata, ezért a magyar terv jóváhagyásával mindaddig várni kell, amíg az ország teljes mértékben végre nem hajtja az Európai Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága valamennyi vonatkozó ítéletét.

Többet várnak a magyar kormánytól (Fotó: Depositphotos)
Többet várnak a magyar kormánytól (Fotó: Depositphotos)

Az EP-képviselők állásfoglalásukban felszólították az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy ne engedjenek a kulcsfontosságú uniós döntések, köztük az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós segítség, illetve a "globális minimális társaságiadó-kulcs bevezetése megakasztásával nyomást gyakorló Magyarországnak". Az EU-s döntéshozatal egyhangúságot megkövetelő szabályával való visszaélés "ne legyen semmilyen hatással" a helyreállítási tervvel és a jogállamisággal kapcsolatos döntésre.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo