Megmozgatták a hazai gazdaságot

EU-s projektek támogatásában látja a jövőt a Hitelgarancia Zrt. A cég december elején elérte az egy évre tervezett garanciavállalási előirányzatát.

Az időarányos tervet 7 százalékkal túlteljesítve, december elején elérte egész évre tervezett (277 milliárd forintos) garanciavállalási előirányzatát a Hitelgarancia Zrt. Az év végére várható 295 milliárd forintos új garanciavállalás azt jelenti, hogy a társaság ebben az évben 350-360 milliárd forint hitel fölvételét mozdította elő tevékenységével - nyilatkozta Radnai György a társaság vezérigazgatója. A tavalyi évhez képest enyhén csökkent a Széchenyi kártyás garanciák súlya (a kártyából már készül a 2.0-ás, továbbfejlesztett verzió), míg az azon kívüli, éven belüli hitelek garanciája 62,7 milliárdról 111,3 milliárd forintra nőtt.

A kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelekre vállalt készfizető kezességeken belül a legnagyobb ütemben a bankokkal kötött megállapodások alapján garantált hitelek értéke nőtt, összesen mintegy 130 százalékkal. A kkv-knak nyújtott egyedi bírálatú ügyletekben vállalt garanciák mértéke 14 százalékkal emelkedett. Jól szerepeltek az új termékek is. A lízing- és faktoring ügyletek átlagos összege is nagyobb lett a tervezettnél, itt együttesen ötmilliárd forint a garanciavállalás. Az ugyancsak új terméknek számító önkormányzati kötvénygarancia területén elért 2,1 milliárd forintos érték alapján a társaság sikeresen vetette meg a lábát e területen is.

Radnai György elmondta, hogy a cég stratégiai célja továbbra is a kis- és középvállalkozások hitelhez jutásának elősegítése, melynek keretében jövőre a legnagyobb kihívást az EU-s projektekhez fűződő garanciavállalások volumenének érdemi növelése jelenti. A társaság nemrégiben nyitotta meg kapuit az EU-s forrásokra pályázó vállalkozások előtt. A Garantiqa pályázati garanciával a 10 millió forintnál nagyobb EU-s támogatásra aspiráló cégek egyszerűen és versenyképes áron tehetnek eleget a visszafizetési garancia bemutatásáról szóló kritériumnak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo