Meglepetések Japánban, a vártnál jobban növekedő GDP ellenére lemondott a miniszterelnök

Japán gazdasága 2025 második negyedévében 2,2 százalékkal nőtt, meghaladva az 1,0 százalékos előzetes várakozást. Ez jelentős gyorsulást jelent az első negyedévben mért 0,3 százalékos növekedéshez képest.

A növekedést a magánfogyasztás erőssége támogatta, mivel a kormányzati intézkedések enyhítették az élelmiszerek – különösen a rizs – és az energiaárak emelkedéséből származó költségnyomást. Az export fellendülése is segített, mivel a japán cégek a 15 százalékos amerikai vámok előtt felpörgették a szállításaikat az Egyesült Államokba.

A kormány támogatta a fogyasztás növekedését
A kormány támogatta a fogyasztás növekedését
Fotó: Pixabay
Az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a vámok hátrányos hatása a következő negyedévekben erőteljesebben érződik majd, a miniszterelnök lemondása után növekvő politikai bizonytalanság pedig bonyolíthatja a politikai döntéshozatalt.

Ishiba Shigeru a hétvégén bejelentette, hogy lemond tisztségéről. A japán miniszterelnök kevesebb mint egy éve került hatalomra. Ezalatt a kormánykoalíció elvesztette többségét a parlament mindkét házának választásain, mivel a választók elégedetlenné váltak a megnövekedett megélhetési költségek miatt. (Erstemarket)

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo