Megállt a hitelek drágulása - két nagybank már csökkentette a kamatait!

Korán jött a Mikulás a banki ügyfeleknek, akik olyat láthatnak a hitelfeltételek hó eleji változtatásakor, amire utoljára tavaly volt példa. Elmaradt a megszokottá vált kamatemelési hullám, két nagybank pedig már csökkentette is a kölcsönei kamatát - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A jegybanki alapkamat szeptember vége óta változatlan, jelenleg is 13 százalékon áll, a piac számára a valódi irányadó kamatot jelentő egynapos betéti kamat pedig október közepe óta 18 százalék. Utóbbi bevezetése után a bankközi kamatok tovább emelkedtek, és a tetőpontjukat október végén, november elején érték el. Azóta azonban a banki hitelkamatokat meghatározó BUBOR és BIRS is csökken. A 12 havi BUBOR csaknem másfél százalékponttal alacsonyabb értéken áll, mint egy hónappal ezelőtt (jelenleg 15 százalék), a lakáshitelekre ható 20 éves BIRS november végén pedig már 8 százalék alá is benézett, pedig október végén még a 11 százalékot súrolta.

A bankok mindeddig még az MNB őszi emeléseinek hatását árazták be az ajánlataikba, mindegyikük növelte a lakáshitelek és a személyi kölcsönök kamatát is, volt olyan pénzintézet, amelyik többször is. December azonban meghozta a fordulatot, úgy látszik, a bankok már kiemelték magukat, és kezdik beárazni a bankközi kamatok csökkenését.

A hónapváltás napjaiban már csak egyetlen pénzintézet növelte a lakáshitelei kamatát, azok közül sem mindegyiket, ezzel szemben viszont két nagybank is olcsóbbá tette a kölcsöneit - írja a Bank360.hu. Az Erste és az OTP is érdemi kamatcsökkentést hajtott végre a minősített fogyasztóbarát kölcsöneinél, előbbi pedig egy hajszálnyival a lakáshiteleit is olcsóbbá tette. Nem zárható ki ugyan, hogy egy-egy bank még növel egyes kamatain, de sokkal valószínűbbnek látszik, hogy újabb negatív hatás nélkül a kamatemelkedés megáll, és egyre több hitelintézet követheti a december eleji példát. Ezzel egy másfél éves hiteldrágulási ciklus zárulhat le azután, hogy a szándékai szerint a jegybank is befejezte a sajátját.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo