Még nem is fizetjük, de már módosítják

Szűk két héttel az elfogadás után az Országgyűlés már módosítja a telefonadóra vonatkozó szabályokat. Az adótörvény-módosításokról a zárószavazás a jövő héten lesz. 

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Ház május 18-án döntött a hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről; a július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet után is.

Az akkor elfogadott szabályokat a parlament most, kevesebb mint két hét elteltével a gazdasági bizottság javaslatára úgy változtatta meg, hogy az idén az adó összege havonta magánszemélyek után legfeljebb négyszáz, a cégeknél ezernégyszáz forint lehet. Az eredeti kormányjavaslat hétszáz, illetve kétezer-ötszáz forintos maximumot írt elő, ezeket azonban a változtatás eredményeként csak a jövő évtől, az ágazati különadó megszűnése után alkalmazzák majd. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc beszélgetés változatlanul adómentes lesz.

A bizottság a változtatásokat a távközlési szolgáltatók javaslatainak figyelembe vételével indokolta.

A Ház más, az adózást érintő törvénymódosításokhoz benyújtott indítványokról is döntött, jóváhagyva, hogy már júliustól kedvezőbb, 18 százalékos áfakulcs alá sorolják a nemzetközi jelentőségű szabadtéri zenei fesztiválok belépőjegyeit.

Az adótörvény-változásokról jövő héten tart zárószavazást az Országgyűlés.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo