Medgyessy Péter a megszorító intézkedésekről

Medgyessy Péter miniszterelnök bevezető szavai a neves közgazdászokkal tartott megbeszélésen (szerkesztett változat).

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A miniszterelnök a részben az ideit, jelentős részben azonban már a jövő évi költségvetést érintő, szigorító kormánydöntéseket neves közgazdászokból álló hallhatóság előtt jelentette be 2003. december10-én a Parlament Munkácsy termében. Az alábbiakban az ő szavai olvashatók, a bejelentést követően azonnal kiadott kommunetárok nélkül.

„A kormány üléséről jövök, ahol nehéz szívvel, de tiszta fejjel hoztuk meg azokat a döntéseket, amelyek a jövő érdekében szükségesek. Ezek kemény döntések. A legfontosabb közülük, hogy hétfőtől csökkennek a lakásépítési hitelek kedvezményei.

A lakásépítés kedvezményes hiteleire nincs fedezet. A nemzetgazdaság teljesítménye ehhez ma még nem elegendő. Ezek a hitelek a közelmúltban rohamosan nőttek és csak külföldi eladósodásból lehetne biztosítani a pénzügyi hátterüket. Hitelekre van szüksége a vállalatoknak, hitelekre van szüksége a költségvetésnek, és a költségvetés hiányát pillanatnyilag nem tudjuk tovább csökkenteni. Teljesítjük vállalásunkat, hogy az államháztartás GDP arányos hiánya 3,8 százalékos lesz.

További lépéseket nem tudunk tenni és a lakosságnak hitelekre van szüksége. Ezeknek a követelményeknek egyszerre csak akkor tudunk eleget tenni, hogyha nő a külföldi eladósodás. Ez pedig a gyerekeink, az unokáink jövőjének a felélését jelenti. Ezt jelezte a piac, amikor a forint elleni spekuláció indult. A pénzünk romlását pedig nem engedhetem meg.

Felelős miniszterelnöknek kötelessége, hogy biztosítsa az emberek munkájának az értékét, a forint stabilitását. A gyenge árfolyam miatti magas kamatok veszélyeztetnék a jövőt, a megkezdődött jó folyamatokat, a fejlesztéseket. Ezért csökkentjük a kedvezményeket. A kamatok a lakásépítési hitelek után annyival magasabbak lesznek, mint amennyivel a Magyar Nemzeti Bank növelte a kamatait. Célunk a stabil forint, és a kamatok jövőbeni csökkentése. Ahogyan a kamatok csökkennek, azzal arányosan – bár kisebb mértékben – csökkennek, vagy csökkenhetnek a jövőben a lakásépítési hitelek most megemelt kamatai is. A már felvett hiteleket az intézkedés visszamenőleg nem érinti, ami nagyon fontos dolog.

Ahogy az elején mondtam, nehéz szívvel, de tiszta fejjel kellett ezeket a döntéseket meghozni. Ezeket az intézkedéseket kötelességem volt megtenni, bár tudom, hogy sokaknak ez fájdalmas. A jövőt és a nemzeti érdeket előbbre sorolom a pillanatnyi népszerűségi adatoknál. A keménység, az elszántság, a jövő iránti elkötelezettség meggyőződésem szerint meghozza az eredményt.

Ezek mellett a lépések mellett a mai kormányülésen arról döntöttünk, hogy 35 milliárd forintot befagyasztunk a jövő évi költségvetésből azért, hogy meglegyen a fedezete a most megnövekedett kamatok finanszírozásának, és hogy a jövő évben be tudjuk tartani a 3,8 százalékos költségvetési előirányzatot az államháztartás hiányára vonatkozóan. A kormány még egyszer megerősítette: kötelezettséget vállal arra, hogy a jövő évben a hiány nem haladja meg a 3,8 százalékot, és ennek teljesülését folyamatosan figyelemmel kíséri.

A kormányülésen azt a feladatot adtam a pénzügyminiszternek, hogy dolgozzon ki javaslatot az adórendszer egyszerűsítésére, és azt mielőbb tárja a kormány elé.

A magyar gazdaság fejlődési pályára állt. Elindultak jó folyamatok. Ezeket kell erősíteni, és meg kell találni a módját annak, hogy csatlakozni tudjunk az Európában is meginduló gazdasági növekedéshez és fejlődéshez, biztosítani tudjuk azt, hogy ennek a köztársaság valamennyi polgára a nyertese lehessen.”

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo