Már Görögország se olyan vonzó...

Jelentősen csökkent Görögország idegenforgalmi bevétele az idei első félévben. Ezzel további nyomást nehezedik a recesszió közeli gazdaságra - közölte kedden a görög központi bank.

Az idegenforgalmi bevétel 3,1 milliárd euró volt a január-június közötti időszakban. Ez 14,7 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Szakértők szerint nem kizárt, hogy az idegenforgalmi ágazat bevétele az idei év egészében 15 százalékkal lesz kisebb, mint tavaly.

Az IMF, az OECD és az Európai Bizottság előrejelzése szerint idén 0,9-1,7 százalékkal csökken a görög hazai össztermék. Az idei második negyedévben 16 év után először jegyeztek éves szintű GDP-csökkenést. Hivatalosan csak ezért nem került recesszióba Görögország, mert a második negyedévi GDP 0,3 százalékkal nőtt az első negyedévhez képest.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo