Már milliós négyzetméterára van a budapesti garzonoknak

A használt lakások fővárosi piacán a kisebb alapterületű eladásra kínált ingatlanoknál az átlagosnál jelentősebb drágulás látható. A panelgarzonok esetében egy év alatt 26 százalékkal 957 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár, a téglaépítésű társaik 22 százalékkal 1,04 millió forintra drágultak. Az egy kategóriával nagyobb, 40-79 négyzetméteres paneleknél a négyzetméterár pedig 30 százalékkal 780 ezer forintra ugrott. A téglaépítésűeknél pedig 1 millió forint az átlagos négyzetméterár ebben a méretkategóriában. 

A 40-79 négyzetméteres lakások esetében a paneleknél 30 százalékkal 780 ezer forintra, a téglaépítésűeknél 21 százalékkal, kereken 1 millió forintra nőtt a négyzetméterár. Az egy kategóriával nagyobb alapterületű, 80-119 négyzetméteres lakásoknál hiányoznak a panelek, hiszen ekkora méretben ritkának számítanak. Az ilyen méretű téglaépítésű lakásokat 988 ezer forintos négyzetméteráron kínálták a tulajdonosok eladásra, ez pedig 18 százalékos növekedést jelent éves szinten.

Az ingatlan.com szakértője szerint utóbbiak átlagtól elmaradó áremelkedése is azt jelzi, hogy a vevők igyekeznek a kisebb alapterületű, ezáltal összességében olcsóbb lakások felé fordulni.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo