Már látni, mit csinálnak a magyarok a közelgő hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén minden harmadik foglalás wellnessre szól, Eger, Budapest, Miskolc, Gyula és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb úti cél a Szallas.hu foglalási adatai alapján. A vendégek zöme a hoteleket és az apartmanokat keresi, és 2-3 éjszakás pihenést terveznek a legtöbben

A foglalások 46 százalékával a 70 ezer forint alatti kosárérték a legjellemzőbb a szállásfoglalás a felmérés összefoglalója szerint.

A toplistán Pécs, Nyíregyháza, Hévíz és Sopron is szerepel a vendégek kedvelt úti céljai között. A régiók közül Észak-Magyarország áll a lista élén, a hosszú hétvégére szóló foglalások 26 százalékával. A második helyen Nyugat-Dunántúl áll 14 százalékkal, a dobogó harmadik fokára a Balaton került 13 százalékkal.

A foglalások 40 százaléka 2 éjszakára, 37 százaléka 3 éjszakára szól. Egy éjszakás tartózkodást a vendégek közel ötöde tervez, a 4 vagy több éjszakás pihenések pedig mindössze a foglalások 5 százalékát teszik ki.A szállástípusoknál kiegyenlített az élmezőny: a foglalások 29 százaléka hotelbe, 28 százaléka apartmanba szól. Vendégházat minden negyedik alkalommal választottak. A foglalások 13 százalékánál panzió, 5 százalékánál pedig egyéb típusú szálláshely mellett döntöttek a vendégek. Ellátást az esetek harmadánál kértek, a legjellemzőbb a reggeli és a félpanzió.

A foglalások 52 százaléka 2 felnőttre szól, a családos foglalások aránya 29 százalék.

Kelemen Lili, a Szallas.hu szóvivője szerint a foglalások 46 százaléka 70 ezer forint alatti kosárértékű, 40 százaléka pedig a 70-170 ezer forint közötti sávba esik. A 170 ezer forint feletti foglalások aránya 14 százalék.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo