A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a gazdasági növekedés motorjává a még mindig élénk fogyasztás mellett mindinkább az export és az üzleti beruházás válik. Az előző években a teljesítményektől elszakadt reálkereset-növekedés az idén a minimálisra lassult. A külső és belső egyensúly egyes elemei romlottak, de itt látszanak a későbbi javulás tényezői.
A világgazdasági körülmények három év után összességében javulóak. Az iraki és általában a közel-keleti helyzet, a terrorizmus elleni harc, sőt a közelgő amerikai választások azonban növelik a bizonytalanságot, ami negatívan hat a gazdasági folyamatokra, mindenekelőtt és közvetlenül az olaj világpiaci árára. Emelkednek a nyersanyagárak is.
Az ipari termelés a tavalyi 6,4%-kal szemben idén kb. 10%-kal nő, ezen belül a kivitel dinamikája legalább 15%-os lesz. Ezt néhány multinacionális cég magyarországi termelésének látványos emelése alapozza meg. Terjedőben van a közép-kelet-európai országok közötti kölcsönös beszállítás is. Az év során a hazai beszállítások némi erősödésére számítunk, azonban a belföldi értékesítés így is csak 2% körül fog bővülni. Az építőipar teljesítménye élénkül. Az üzleti szolgáltatások jelentősen bővülnek, különösen a távközlés, az ingatlanszektor, a kereskedelem, és a gazdasági szolgáltatás, tanácsadás.
A kivitel és a behozatal egyaránt dinamikusan emelkedik. A fogyasztásnövekedés alig igényel többletimportot; a gépberuházások és az export bővülése, továbbá az importverseny erősödése jár majd gyorsan emelkedő behozatallal. A reálértékben érezhetően erősödő forint is bővítheti az importkeresletet. Az élénkülő európai konjunktúra nyomán viszont az export növekedése gyorsul. A külkereskedelmi hiány a tavalyinál kissé nagyobb (4,6 milliárd euró) lesz. A jobb konjunktúrában az idegenforgalmi aktívum - amely az első, a forgalom szempontjából nem meghatározó hónapokban romlott - az év egészében némileg emelkedhet. A profitkiáramlás is meghaladhatja a tavalyit. A folyó fizetési mérleg hiánya euróban nagyjából stagnál, 6,5 milliárd lesz, de a GDP-hez képest már csökken, a 2003. évi 9%-ról 8%-ra.
Májusban ismét 7% fölé megy az infláció, de az év közepétől már kifejezett lassulásra számítunk. Az év eleji központi ár- és adóemelések hatása ugyanis egyszeri, a bázis viszont egyre magasabb. Az első négy hónapban az infláció valamivel kisebb volt a korábban vártnál, a II. félévben azonban – a magas olajár és esetleg erősödő dollár, valamint esetleg a gyógyszerárak emelkedése hatására – a korábban feltételezettnél lassabban csökken az áremelkedés üteme. Mindezek alapján 2004 átlagában továbbra is 6,7%-os, az év végére viszont 6-6,5% közötti inflációt valószínű.
Éves átlagban a tavalyihoz hasonló, 253 forintos euró-árfolyamra számítunk (további ingadozás mellett). A legvalószínűbb széles sáv, amelyben az árfolyam ingadozni fog, 247-260 forint/euró.
Májusban volt az infláció csúcspontja
A fogyasztásnövekedés alig igényel többletimportot; a gépberuházások és az export bővülése, továbbá az importverseny erősödése jár majd gyorsan emelkedő behozatallal – állapította meg a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér
Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.
Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.