Magyarországon a nyugdíj előtt állók körében a legmagasabb az elszegényedés és a társadalmi kirekesztődés kockázata

Az elmúlt tíz évben tapasztalható népességcsökkenés ellenére a KSH legutóbbi népszámlálási adatai azt mutatják, hogy a munkaerőpiaci aktivitás magasabb a generációk között, különösen 65 év felett. Mégis, aggodalomra ad okot, hogy Magyarországon a nyugdíj előtt állók körében a legmagasabb az elszegényedés és a társadalmi kirekesztődés kockázata a Eurostat adatai alapján. Mindebben szerepet játszhat a gazdasági környezet megváltozása, a jövedelmi bizonytalanság, valamint az öregségi nyugdíjkorhatár kitolódása is, mely a korábbi, 2011. évi népszámlálás óta 62-ről 65 évre emelkedett.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

A KSH adatai szerint a 30 és 59 évesek között sokkal egyenlőbb és magasabb a foglalkoztatottak száma, átlagosan 83,2 százalék, a 2011. évi népszámlálás adataival összevetve.  Az elszegényedés kockázata és a kirekesztés azonban a foglalkoztatottakat is érintheti a Eurostat statisztikái  alapján, tavaly Magyarországon kifejezetten magas (13,3 százalék) volt a fenyegetettség aránya az 50-64 évesek között az azt megelőző évhez képest (11,7 százalék). Míg ezen értékek a 18-24 éves és 25-49 éves aktív munkavállalók körében 7 és 9,6 százalék volt. A teljes lakossághoz viszonyítva  a felsorolt korcsoportoknál nagyobb az eltérés, a fiatalabbak körében alacsonyabb, míg 50-64 év között és afelett már 18-22,5 százalék volt a kitettség.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo