Magyar gazdaság: az optimizmus kizárt

A pénteken nyilvánosságra hozott bruttó hazai termék (GDP) és ipari termelési adatok alapján az elemzők kedvezőtlenek látják a magyar gazdaság kilátásait, ezt erősíti az is, hogy az euróövezetben sem történnek pozitív gazdasági fejlemények.

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2008 júliusában 0,6 százalékkal emelkedett, munkanaphatástól megtisztítva pedig 1,8 százalékkal csökkent. A bruttó hazai termék (GDP) pedig a második negyedévben 2 százalékkal nőtt a felhasználói és termelési oldalra vonatkozó részletes adatok alapján, a naptári hatás kiszűrésével és kiszűrése nélkül egyaránt.

"A második negyedéves ipari termelési adatok kifejezetten gyengék, az 1,8 százalékos csökkenés csalódást keltő, s jól mutatja, hogy a belső kereslet csak nagyon lassan bővül" -  kommentálta a statisztikákat Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője. "Egyértelmű az is, hogy a növekedés korábbi húzóerejének számító export is megtorpant, főként azért, mert a nagy európai gazdaságok a második negyedévben drasztikusan lassulni kezdtek."

Az elemző szerint a bruttó hazai termék növekedési kilátásait tekintve is elszomorító az adat: így a GDP az év egészét tekintve legfeljebb 2,2-2,4 százalékkal nő. Ez persze gyorsulást mutat a tavalyi 1,3 százalékhoz képest, de szó sincs arról, hogy a gazdaság "rakétasebességgel" kezdene el fejlődni.

"A monetáris politika szempontjából az ipari termelési adat megerősíti azokat a várakozásokat, miszerint nem lesz további jegybanki alapkamat-emelés" - állítja Trippon Mariann. Sőt, elképzelhető, hogy már idén, év végén bekövetkezik egy óvatos kamatcsökkentés. Az elemző azt azonban biztosra veszi, hogy ez legkésőbb 2009 elején megtörténik.

A negatív folyamatnak még koránt sincs vége

Barcza György, a K and H Bank vezető elemzője szerint az ipari termelés lassulása főként az euróövezeti visszaesés miatt kezd tartóssá válni. Az európai kilátások nem jók, amit mutat az is, hogy a bizalmi indexek mindenütt lassulnak. Mindez negatívan hat a magyar exportra. Az elemző hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság még csak az európai recesszió kezdetét érzékeli, s a folyamatnak még koránt sincs vége.

A GDP alakulásáról Barcza György elmondta, hogy a második negyedévi 2 százalékos növekedésből egy százalékpontot a mezőgazdasági termelés adott, ám éppen ezért nem túl biztatóak a jövő évi kilátások, hiszen a mezőgazdaság egymást követő években ritkán szokott jól teljesíteni. A korábban közölt jövő évi 3 százalékos növekedés bizonytalanná vált, s inkább 2,5 százalék körüli lesz véleménye szerint.

"A belső keresletnél a fogyasztás csak a nagyon lassan nő, amit befolyásol, hogy az idén a reálbér növekedés 0-1 százalék körüli lesz. Ebből adódóan a fogyasztás inkább stagnálni fog, semmint növekedni."

A jövő évi kilátások sem optimisták, hiszen Barcza György szerint a magyar lakosság eladósodása egyre több mutató szerint kezd fenntarthatatlan szintűvé válni, amiből az is következik, hogy jövőre kevesebb hitelt vesznek fel az emberek, ami hat majd a fogyasztásukra is.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo