Magyar Péter akár most is kész leülni egy személyes vitára Orbán Viktorral

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) erdélyi alapítójának meggyőződése szerint a magyar kormány képviselőinek és a nyílt, érdemi vitának egyaránt helye van Tusványos sátrai alatt, és a szervezők reményei szerint jövőre már az ő jelenlétükben vitatkozhatnak – Toró T. Tibor erről a Krónika.ro hírportálnak adott interjúban beszélt.

Az erdélyi politikus az idei Tusványost „rendhagyónak” nevezte, mivel – mint fogalmazott – a magyarországi választások gyökeresen átírták az anyaországi politikai erőviszonyokat, és ennek hatása a szabadegyetem programjában és a nemzetpolitikában is érezhető.

Magyar Pétert nem hívták meg Tusványosra
Magyar Pétert nem hívták meg Tusványosra
Fotó: Tisza Párt Facebook oldala
Az új helyzet „komoly kihívás elé állította a szervezőket” – mondta, hiszen a résztvevők ahhoz voltak szokva, hogy a magyar nemzetpolitikáért alkotmányosan felelős magyar kormány képviselői a lehető legmagasabb szinten jelen vannak.

„A jelenlegi politikai viszonyok között azonban ez most nem valósul meg. A földcsuszamlásszerű magyarországi politikai változások feldolgozatlansága miatt a kormánypárt képviselői nem vesznek részt az idei rendezvényen, noha szerettük volna biztosítani számukra azt a fórumot, ahol érdemi kormány-ellenzék vita alakulhatott volna ki” – fogalmazott Toró.

Hozzátette, bízik benne, hogy „ez csak átmeneti állapot”, hiszen „ahogyan a haza és a nemzetpolitika, úgy a külhoni magyar közösségek és Tusványos sem lehetnek ellenzékben”.

Rámutatott: a nemzetpolitika kihívásairól így is sok szó lesz, és a külhoni magyar politikai vezetők részvételével zajló hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalt is megtartják.

„Mindent megteszünk azért, hogy az ott megfogalmazott javaslatok eljussanak a magyar kormány és a nemzetpolitika illetékeseihez, és reményeink szerint jövőre már az ő jelenlétükben vitathatjuk meg ezek beépítésének lehetőségeit az új körülményekhez alkalmazkodó nemzetpolitikai stratégiába” – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a székelyföldi Tusnádfürdőn zajló rendezvény magyarországi szervezője a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, erdélyi partnere a Magyar Ifjúsági Tanács.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo