Lehet igényelni az adójóváírást

Az adóhatóság már fogadja az adójóváírás megállapítására és kiutalására szóló kérelmeket azoktól a magánszemélyektől, akiknek a módosított szabályok szerint visszatérítés jár.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Tavaly évközben változott az adójóváírás összege, s bár a kormányzat törekvése az volt, hogy az új szabályokkal mindenki jobban járjon, mégis volt akit kedvezőtlenül érintettek a módosítások. Egy szoftveres szakértő év elején “bombázta” a közvéleményt azon álláspontjával, hogy a kedvezően változott szabályok ellenére mégis előfordulhat, hogy bizonyos magánszemélyek rosszul járnak. A jogalkotói bakit március végén korrigálta a parlament, ám már a 2002. évi adóbevallásban nem volt lehetőség ennek figyelembe vételére. Ezért most a bevallási szezon után kapják meg a jogos összeget azok, akik a módosított szabályok szerint kevesebb adójóváírást tudtak igénybe venni, mint amennyi az eredeti szabályok szerint járt volna nekik. Azért, hogy a tavaly szeptembertől megemelt adójóváírás miatt senkit se érjen veszteség, a törvény ugyanis kimondja: a 2002-re érvényesíthető adójóváírás összege nem lehet kevesebb, mint az Szja tv. 2001. december 31-én hatályos rendelkezései szerint megállapított adójóváírás. Ha véletlenül ez mégis előáll, akkor az adóhatóság az adózónak visszafizeti azt a különbözetet, amennyivel kevesebb az adójóváírás a 2002-es szabályok szerint, mint a 2001-es december végi szabályok szerint.

Az önadózók kényelmes helyzetben vannak: nem kell mást tenniük, mint várni az adóhatóság visszatérítését, számukra ugyanis az APEH hivatalból állapítja meg a bevallásban érvényesített és az új szabály szerinti adójóváírás különbözetét. Bonyolultabb – pontosabban fogalmazva adminisztráció igényesebb – a helyzetük azoknak, akiknek adóját a munkáltatója számolta el. Nekik ugyanis a különbözet megállapítását és kiutalását egy erre a célra rendszeresített nyomtatványon kérniük kell az adóhatóságtól. A “Kérelem az adójóváírás különbözetének megállapításához és kiutalásához a 2002-re munkáltatói elszámolást kért adózók részére” elnevezésű nyomtatványt az APEH ügyfélszolgálati irodáin lehet beszerezni, vagy a weblapjukról – www.apeh.hu – is letölthető. Vagyis ha nem önadózó magánszemélyről van szó, akkor csak ezen nyomtatvány benyújtása esetén lehet az érintetteknek hozzájutni az őket megillető jogos összeghez. Az némi vigaszt jelenthet, hogy az adóhatóság késedelmi kamatot fizet március 20-ától a kiutalás tényleges napjáig. Az már kevésbé jóhír, hogy maximum 180 napig fizetik a kamatot, bármikor is adja be a visszatérítés iránti igényét az adózó.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo